Karambolozott két személyautó Hajdúszoboszlón, a Dózsa György úton. A járművekben összesen öten utaztak, mindannyian ki tudtak szállni, a mentők vizsgálják őket – közölte a kataszrófavédelem csütörtök este. Mint írták, a város hivatásos tűzoltói áramtalanították a gépkocsikat, a baleset helyszínén félpályán lezárták az utat.
A baleset egyik résztvevője egy hajdúszoboszlói bisztró ételfutára volt, munkáltatója az alábbi közleményt jelentette meg a Facebook-oldalán:
Kedves Vendégeink!
Szívetmelengető a sok aggódó üzenet amiket kaptunk Tőletek!
Az este folyamán egy szabálytalanul közlekedő gyalogos hirtelen az útra ugrott, amit a Futárunk hirtelen fékezéssel, jól lereagált. Azonban sajnos a mögötte levő autó, a követési távolságot nem betartva az autónknak csapódott,így a Futárunkat a szemközti árokba tolta.
Hálaistennek a baleset során személyi sérülés nem történt.
Nagyon sajnáljuk azokat a Vendégeinket, akik emiatt később kapták meg a rendelésüket.
Megértéseteket köszönjük!
Holnapi naptól zavartalanul működünk a megszokott nyitvatartással!
– tájékoztatta az aggódókat a MaPet Hajdúszoboszló.