Jövő héttől lehet jelentkezni a nyíregyházi, vagy Nyíregyházán tanuló gyerekeknek a nyári táborokba

Helyi hírek

Minden nyíregyházi és a megyeszékhely általános iskolájába járó gyerek jelentkezhet az önkormányzat nyári napközis táborába, illetve a Szigligeti Gyermeküdülőbe. A Szigligeti Gyermeküdülőbe 11 turnusban utaznak majd a diákok. 

A napközis táborok közül a Múzeumfalu, Kis Vakond Tábor, Arany János Gimnázium sporttábora, a Futurobi Ökojátszóház, Digi Tábor, illetve a Természettudósok tábora közül lehet választani. Április 12-től az iskolában, a szervező pedagógusoknál lehet jelentkezni az önkormányzati nyári napközis táborok valamelyikébe, akár többe is. Valamennyi nyíregyházi lakhellyel rendelkező iskolás az első turnusban csupán az étkezés 10 ezer forintos díját kell fizesse. Itt is érvényesek a tanévben megítélt kedvezmények. A második tábor díja már 35 ezer forint egy újabb turnusra. Emellett kedvezményes buszjárat áll a sóstói táborozók rendelkezésére, 5 ezer forintos turnus díjjal.

Egy nyári szezonban közel 1600–1800 diák szokott nyári táborban nyaralni.  A napközis táborokba április 12-étől lehet nevezni, de fontos tudni, hogy a balatoni üdülésre csak április 17-ig lehet jelentkezni az iskolai szervező pedagógusoknál.

A nyári napközis tábor első turnusa június 19-én indul, az utolsó pedig augusztus 11-én ér véget. A különböző helyszíneken változó számban szervezik a heteket. A balatoni üdülés június 18-án kezdődik, a záró, 11. turnus pedig augusztus 25. és 30. között zajlik. Ennek költsége 46 ezer forint, illetve a kedvezményben részesülők csak 36 ezer forintot kell fizessenek. Családokat, valamint az elő- és utószezonban civil csoportokat is fogad a Szigligeti Üdülő, túl a nyári szezonban megforduló, mintegy ezer iskolás mellett. Az önkormányzat 80 millió forinttal támogatja közel 3 ezer diák nyári táborozását.