Dorkász menekültek Debrecen

Egy éve segíti az Ukrajnából érkező menekülteket a debreceni Dorkász Alapítvány: eddig 2500 bajba jutottat láttak el

Helyi hírek

A Dorkász Szolgálat Alapítvány erdőspusztai befogadóközpontjában jelenleg 200 bajba jutottról gondoskodnak, az orosz-ukrán háború kirobbanása óta pedig összesen 2500 emberen segítettek – derült ki a Dorkász befogadóközpontjában tartott sajtótájékoztatón.

Az évforduló alkalmából az együttműködő partnerek jelenlétében számoltak be az eddigi munkáról. Az eseményen a háború áldozataira egyperces némasággal emlékeztek.

Széles Diána, Debrecen alpolgármestere arról beszélt, hogy a menekülthullám hatására egész Debrecen összefogott, akik itt vannak, azokról gondoskodik a város. Majd ahogyan az egy fideszes politikustól elvárható, a magyar kormány “békepártiságát” hangsúlyozta, a brüsszeli szankciókat is említve. Az alpolgármester köszönetet mondott a nemzetközi szervezeteknek, hogy a város mellé álltak, és segítenek a menekültek ellátásában.

Befogadóközponttá alakítják át a debreceni Dorkász-kempinget

Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet vezetője elmondta, a menekülteket is megilletik azok az ellátások, egészségügyi programok, amelyeket a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet a helyieknek is biztosít.

Emellett plusz szeretet kell, megnyugtatás, lélekkel foglalkozás és felkészítés az életre, a holnapra, arra, hogy felejtsék el azt a traumát, ami történt, és tudjunk nekik méltó holnapot biztosítani

– tette hozzá az intézményvezető.

Dorkász menekültek Debrecen

Kiss Ábel Lukács, a Dorkász Szolgálat Alapítvány igazgatója szeirnt a cél itt is majd a saját ingatlan lesz. Egy három-öt éves szerződést írnak majd alá a családok, és sok-sok elemmel segítik majd az integrációjukat a környező településeken

Lehel Balázs, a gyermekvédelemmel és gyermekjogokkal foglalkozó nemzetközi szervezet, a Terre des Hommes Alapítvány igazgatója elmondta jól együtt tudnak működni a Dorkásszal, hamar megtalálták a közös hangot. Bízik a jövőbeli folytatásban.

A Dorkász a kezdetektől fogva képes volt biztosítani az alapellátást a menekülteknek, mi ebben segítettük a munkájukat. Ez jelentett egyrészt különféle képességfejlesztést a Dorkász munkatársainak, másrészt készség- és képességfejlesztést azoknak az embereknek, akik itt leltek menedéket. Jelentett ezen túl anyagi segítségnyújtást, de egyéb jellegű adományokat is. Összességében elmondható, hogy a célunkat elértük

– mondta Lehel Balázs.

Dorkász menekültek Debrecen

Az UNICEF képviseletében Martina Tomic Latinac gratulált a a Dorkásznak az elmúlt egy évben nyújtott segítségéért. Örömét fejezti ki amiatt, hogy Debrecenben több szektorra kiterjedő együttműködés valósult meg. Mint ismertette,

több mint 600 gyéreknek biztosítottak oktatást, 300-nál több gyerek kapott oktatási felszerelést. Több mint 200-an pedig biztos szállást kaptak.

Simon Ernő, az UNHCR (az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága) nevében volt jelent a tájékoztatón. Ismertette, öt mobilházzal járultak hozzá a Dorkász tevékenységéhez, és több milliárd forintnyi támogatást gyűjtöttek szervezetektől.
Dorkász menekültek Debrecen
Scott Engelsman, az amerikai református egyház képviseletében segíti a Debrecenbe érkező menekülteket. Debrecenben 15 éve vannak jelen, Fekete Károly püspök meghívására érkezett a városba. Hangsúlyozta, a segítségnyújtásban a komplexitást helyezik előtérbe, figyelembe veszik a lélek, a test és az elme egységét.
Fotó: DMJV önkormányzata