Közleményt adott ki a debreceni Fidesz-KDNP frakció a mai botrányos közmeghallgatással kapcsolatban

Helyi hírek

Mint emlékezhetünk, tettlegesség és hazaárulózás is volt a második CATL-lakossági fórumon. A helyi Fidesz úgy véli, ellenzéki provokátorok állhatnak a történtek mögött.

Sajnálattal vettük tudomásul, hogy Debrecen legnagyobb munkahelyteremtő beruházásával kapcsolatos második közmeghallgatás sem tudta elérni valódi célját, mely a debreceniek hivatalos tájékoztatása volt a jelenlévő szakértők, a beruházó és a szakhatóság szakemberei közreműködésével. Az ehhez szükséges kereteket a Kormányhivatal biztosította – olvasható a debreceni Fidesz-KDNP frakció portálunkhoz is eljuttatott közleményében.

Éppúgy, mint a január 9-én megtartott közmeghallgatáson, úgy a mai alkalmon sem tudott hosszú órákon keresztül érdemleges tájékoztatás létrejönni a lakossági aggodalmak eloszlatása érdekében. Ebben hathatósan közreműködtek azon ellenzéki politikusok, akik részt vettek és felszólaltak a mai eseményen félelmet keltve a debreceniekben, a saját politikai haszonszerzésük érdekében

– írják.

Szüksége van Debrecennek a kínai CATL akkumulátorgyárára?

Eredmény

Betöltés ... Betöltés ...

A debreceni fideszesek szerint a beruházás a magyar és az Európai Uniós környezetvédelmi és iparbiztonsági előírásoknak megfelelően kaphat engedélyt és végezheti tevékenységét, így ezen irányelveknek megfelelően a környezetre és az egészségre semmilyen káros hatással nem lehet. Ennek a garanciáit kívánták bemutatni a mai közmeghallgatáson is annak szervezői.

Mivel ez csak részlegesen sikerült ezért fontosnak tartjuk, hogy a következő időszakban minél több hasznos és megnyugtató információ lásson napvilágot a beruházással kapcsolatosan, melynek előmozdítása érdekében lépéseket teszünk

– olvasható a párt közleményében. Azt is megjegyzik, hogy a felfokozott hangulatú közmeghallgatáson látott erőszakot teljes mértékben elítélik.