Több száz gyermeket emeltek a magasba Debrecenben

Helyi hírek

A Gyereket a magasba! című országos programhoz csatlakozott Debrecenben. Az emlékkertben koncert, bábelőadás, valamint kézműves foglalkozások és gólyalábasok várták a kisgyermekes szülőket szombaton – számolt be Papp László, polgármester. Az önkormányzat számításai szerint Debrecenben emelték a legtöbb gyermeket a magasba. 450 lurkó emelkedett az ég felé szüleik, nagyszüleik jóvoltából.

Széles Diána alpolgármester hozzátette: a szervezők a megmozdulással minden évben arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a gyermek az élet legnagyobb adománya.

Én már nem bírom az enyémeket ilyen magasba emelni, de így is több, mint 450 gyermek emelkedett a magasba a szülei és a nagyszülei által ma a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom rendezvényén – mondta.

Fotók: Papp László / Széles Diána

Novák Katalin a magyar családpolitikai sikerekkel példálózott New Yorkban