Van olyan kutyus, aki már fél éve várja szerető gazdiját a debreceni ebrendészeti telepen

Helyi hírek

Több tucatnyi, Debrecen különböző pontjain befogott kutya vár egy jobb sorsra a város ebrendészeti telepén. Az állatok között van fajtatiszta és keverék is.

A listát böngészve szomorúan nyugtáztuk, hogy olyan kutyusok is megtalálhatók itt, akik már 4-5, sőt van olyan, aki közel hat hónapja reméli, hogy valaki végre örökbefogadja, és talán még családtagként is bánik majd vele.

A telepen egyébként azt az alapelvet követik, hogy – ha csak egészségi okokból nem szükséges – nem altatnak el állatot, de azért mégis jobb helye lenne például a Pósa utcán talált Bruce-nak egy szerető családnál, nem? Szegény állat március 30-a óta várja új gazdiját.

 

Ebrendészeti telep Debrecen
Bruce

Ami még talán ennél is szomorúbb, hogy a telepen élő kutyák nagyjából fele “leadott” kedvenc.

Hogy állatot örökbefogadni miért a világ egyik legnemesebb cselekedete, azt ebből az interjúnkból is megtudhatja.