Mindenféle budapesti figurák költöznek a Nagyerdőre

Helyi hírek Kultúra

Humorával, sajátos hangulatával, pörgő jeleneteivel remek esti kikapcsolódást nyújt a Nagyerdei Szabadtéri Játékok július 18-i előadása, a Budapest, te! Az Orlai Produkció darabjában rövid jelenetek kapcsolódnak egymáshoz, mindegyik valamilyen jellegzetes budapesti – nagyvárosi – témát dolgoz fel, és ezeket fűzik össze a különböző stílusú, más-más korszakból származó zenei betétek. A Budapest, te! július 18-án 21 órától látható Nagyerdei Szabadtérin – adta hírül a Csokonai Színház sajtóreferense.

A dalok egy része a ’30-as, ’40-es éveket idézi meg, mint például az Este fess a pesti nő, de felcsendül a Pest megér egy estet, a Különös éjszaka volt, vagy a Hungáriától a Pala Pala Palatinus vagy a kortárs Akkezdet Phiai Budapestmód című száma. A rövid prózai jelenetek egy-egy kortárs téma köré csoportosulnak: tömegközlekedés, társasházi mindennapok, játszótér, strand, így a nézők nevetve feledkezhetnek bele a jól ismert nagyvárosi szituációkba, vagy akár ismerhetnek rá önmagukra egy-egy karakterben vagy reakcióban.

Láthatók a mindennapi együttélés nehézségei, mint a szomszédviszály, de a darab olyan társadalmi problémákra is kitér, mint a dolgozó anyák helyzete vagy a társkeresés. Arról, hogy mit is jelent a zenés városnézés műfaj, a rendező, Pelsőczy Réka a következőket mondta: „Ha nagyon le vagyok terhelve, azt játszom, hogy egy külföldi vagyok Budapesten, akit szerepre hívtak a Katona József Színházba.

Kilépek az épületből, és úgy figyelem a városomat, mintha idegen lennék. Ez adta az alapötletet az előadáshoz: úgy megyünk végig a jellemző helyszíneken, akár a turisták, még akkor is, ha esetleg itt születtünk. És közben fogunk érinteni éttermeket, fürdőket, megtudjuk, hova érdemes elmenni, belehallgatunk, mit beszélnek a villamosra váró vagy az utcán mellettünk elhaladó emberek. Erős impulzusok érnek minket, vagyis szóba kerül az is, ami kellemetlenül érint minket a városi életben. A valóságot, a hétköznapi élményeket ellenpontozzák a városról szóló, idilli dalok: ezek a szintek ütköznek össze, szándékaink szerint kiegészítve egymást.”

A produkció előadói Takács Zalán, Járó Zsuzsa, Péter Kata, Nagy Dániel Viktor, Radnay Csilla, Börcsök Olivér és Gombó Viola.
A Budapest, te! július 18-án 21 órától szerepel a Nagyerdei Szabadtéri Játékok műsorán.

Nyolc társulat kilenc produkciója lesz látható Debrecenben a Nagyerdei Szabadtéri Játékokon