Ötgyermekes édesanya kapta idén az első baba-mama csomagot Debrecenben

Helyi hírek

Az önkormányzat 30 darab, kifejezetten újszülött gyermekek számára hasznos összeállítást vásárolt rászoruló családoknak. Az első Széles Diána alpolgármester és Orosz Ibolya Aurélia önkormányzati képviselő, a DMJV Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője adt át.

Tavaly márciusban a Megyei Jogú Városok Szövetsége kezdeményezésére a tagvárosok 3-3 darab „Babamama-csomagot” kaptak. Akkor Debrecenben olyan édesanyák részesültek a támogatásban, akik egyedül várták gyermeküket. Ezt folytatva az önkormányzat közel egymillió forint értékben vásárolt további csomagokat – közölte a debreceni városvezetés.

Ebből az első – babaápolási, illetve az életkezdésnél hasznos termékekből álló – adományt Kiss Enikő, illetve kéthónapos kislánya kapta. Az édesanya ötödik gyermeke down-szindrómával született, legidősebb fia pedig hallássérült. Szerény körülmények között élnek.

„Főként olyan édesanyák részesülnek előnyben, akik egyedül nevelik gyermeküket, de lehetőségünk van olyan, nem egyszülős családokat is támogatni, akik nehéz anyagi helyzetben vannak” – mondta Széles Diána alpolgármester, hozzátéve, hogy az önkormányzat több szociális támogatási formát biztosít a rászorulóknak.

„Kifejezetten szülés után is tudunk kelengyetámogatást adni, de ebben az évben szükségét éreztük ezen felül a csomag adományozásának is”

– fogalmazott Széles Diána.

A termékek a DMJV Család- és Gyermekjóléti Központ közreműködésével jutnak el a rászoruló családokhoz. Olyanok részesülhetnek a támogatásban, akik kapcsolatban állnak az intézménnyel, melynek vezetője, Orosz Ibolya Aurélia elmondta: a következő időszakban folyamatosan, szükség szerint zajlik majd ezek kiosztása.

Fotó: Miskolczi János (DMJVÖ)