Több évre javítóintézetbe küldték azt a 4 fiatalt, akik kiraboltak, majd sorsára hagytak egy vérző idős nőt Debrecenben

Helyi hírek

Ítéletet hirdetett a Debreceni Járásbíróság  február 21-én megtartott tárgyaláson annak a négy fiatalkorú vádlottnak az ügyében, akik Debrecenben az utcán kiszemelték, majd kirabolták áldozatukat. A fiatalokból álló társaság  a Víztorony utcától kezdte követni a 76 éves asszonyt, majd a társaság egyik tagja, egy 17 éves fiú ellökte, és elvette tőle a táskáját. A nő elesett és súlyos sérüléseket szenvedett. A bűncselekmény után mind a négy fiatal elfutott a helyszínről. A nyomozók még aznap előállították őket.

Az elsőfokú bíróság a vádlottakat csoportosan, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettében és súlyos testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek, melyet a másod-, a harmad- és a negyedrendű vádlottak bűnsegédként követtek el.

A bíróság a 18 éves elsőrendű vádlott esetében 3 év 3 hónap, a 15 éves másodrendű vádlott vonatkozásában 3 év, a 16 éves harmadrendű vádlott esetében 2 év 6 hónap, míg a 14 éves negyedrendű vádlott vonatkozásában 2 év 2 hónap javítóintézeti nevelést rendelte el.

A négy vádlott egymást jól ismerte, nevelésbe vételüket követően egy debreceni lakásotthonban helyezték el őket, közülük a 18 éves első- és a 16 éves harmadrendű vádlottak testvérek. A fiatalok 2021. május 14-én délelőtt Debrecenben, a Fényes udvarban tartózkodtak. A három fiúnak és a lánynak nem volt pénze, ezért úgy döntöttek, hogy bűncselekmény útján majd szereznek. Az első- és a másodrendű vádlott kezdeményezésére elhatározták, hogy egy idős embertől fognak készpénzt eltulajdonítani. A tervük az volt, hogy a 18 éves fiú kitépi a sértett kezéből a táskát, addig a barátai a közelből figyelik őt.

A tervüket röviddel később a tettek követték, a Víztorony utcán a vádlottak megláttak egy idős nőt, aki a bevásárlótáskáit a kezében tartva éppen hazafelé sétált. A vádlottak követni kezdték a 76 éves nőt, majd közvetlenül mögé került az első- és a másodrendű vádlott, míg társaik néhány métert lemaradtak, hogy ne legyen feltűnő mire készülnek. A Mata János utcán végül az elsőrendű vádlott a sértett háta mögé lépett és két kézzel, nagy erővel meglökte őt.

Az idős nő arccal előre az úttestre esett, ekkor társai bíztatására a 18 éves fiú kitépte a sértett kezében tartott egyik bevásárlószatyrát. Amikor a vádlott a bevásárlótáskát megszerezte, a társai odamentek hozzá, majd a vérző sértettet az úttesten hagyták és a helyszínről elmenekültek. A vádlottak a közelben a táskát átvizsgálták, abban csirkehúst, zöldséget, gyümölcsöt és más élelmiszert találtak, pénzt azonban nem. Az élelmiszer egy részét a fiatalok megették, a maradékot pedig a táskával együtt eldobták. A támadás során a 76 éves sértett nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A rendőrség az esetről történt bejelentést követően nagy erőket mozgósított a támadók azonosítása érdekében, amely aznap délután eredményre is vezetett, a Debreceni Járásbíróság pedig 2021. május 17-én elrendelte a letartóztatásukat.

Dr. Emri Kinga bíró az ítélet indokolása során súlyosító körülményként értékelte az erőszakos vagyonelleni bűncselekmények elszaporodottságát, a társas elkövetést és azt, hogy a rablást útonálló módon követték el. Ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe az időmúlást, továbbá azt, hogy a vádlottak javítóintézeti nevelői jellemzése pozitív, tettüket megbánták és sajnálják, elismerték a bűncselekmény elkövetését, a negyedrendű vádlott esetében pedig azt is, hogy enyhe fokú értelmi fogyatékos.

A bíróság ítélete jogerős.

Csoportosan csaptak le az idős nő táskájára Debrecenben