Mándi: Mindent meg fogok tenni azért, hogy a tócóvölgyi lakópark ne épüljön meg

Helyi hírek

Papp László tájékoztatója ellenére az ellenzéki Mándi László szerint igenis gáz, hogy 1000 lakásos lakóparkkal építenék be a tócóvölgyi Nagyrétet, “legyalulva az ottani zöldterületet és elviselhetetlen zsúfoltságot hozva a környékre”.

Pósán László ellenzéki kihívója Facebook-posztjában rámutat:

a nyilvánosságra hozott tervek alapján az eredeti hírekhez képest MÉG NAGYOBB, 20 hektáros (!) gigalakóparkot építenének a Nagyrétre. A képen jól látszik, hogy a Nagyrét KÉTHARMADÁT foglalná el az új házrengeteg.

Mándi azt is nehezményezi, hogy a “Közpark” feliratú zsebkendőnyi terület pedig mindössze 3 hektáros lesz a polgármester tájékoztatása szerint. Ez a töredéke annak, amekkora szabadidőparkot a lakossággal konzultálva a Momentum Debreceni Szervezete javasolna létrehozni a lakópark helyett a Nagyréten.

Papp László: majdnem ezer új önkormányzati lakás épül a Tócóvölgyben

Az ellenzéki képviselő szerint a magyarázkodás csúcspontja az autós közlekedés “elvezetése” volt.

A polgármester szerint mindent megold majd, hogy az új lakóparkból nem lehet kihajtani a Derék utcára, csak a Kishegyesire és a Vincellérre. Azt persze józan ember nehezen érti, hogy ez hogyan old meg bármit is a várható zsúfoltságból és gigadugókból.

– részletezte Mándi László, hozzátéve: az ígéretbombának számító 3-as villamos tervezésére még ki sem írták a közbeszerzést, ez pedig azt jelenti, hogy 2030-ig biztosan nem készül el.

Mándi úgy véli, a Tócóvölgyi lakópark terve koncepciótlan kapkodás, és mindent megtesz majd, az egész csak terv maradjon.

Helyette a Nagyréten egy természetközeli zöld szabadidőparkot kell kialakítani, de csak az itt élők alapos bevonásával. Mert persze a lakóparkról senki nem kérdezte őket, csak sajtótájékoztatón állították kész tények elé a lakosságot

– fogalmazott az ellenzéki politikus.