Lányok kerülnek középpontba az Agóra programjában

Helyi hírek

Kimondottan lányoknak szóló, projektalapú programot indít 2021 októberétől az Agóra. A WATCH (Women at Tech) célja, hogy a valós életből vett mérnöki feladatok megoldásán keresztül, élményszerűen tegye vonzóvá a lányok számára a STEM területeket (Science + Technology + Engineering + Mathematics = Tudomány + Technológia + Mérnöki tudományok + Matematika), miközben a résztvevők megtapasztalhatják a csapatmunka előnyeit és örömét is.

A 2021/22-es tanév végéig tartó, ingyenes programra 10. osztályos, pályaválasztás előtt álló lányok jelentkezését várja az intézmény, a debreceni gimnáziumokkal kialakított együttműködés keretében. A kiválasztott 64 lány 4 csoportban, iskolaidőn kívül, másfél órás foglalkozásokon dolgozik majd együtt, de lesznek olyan, természettudományos szakmákat, valamint sikeres női életpályákat is bemutató témanapok és rendezvények, amelyekre minden érdeklődőt szívesen látunk majd.

Somogyi Béla, az Agóra Tudományos Élményközpont vezetője

Somogyi Béla egy Henry Ford idézettel szól a fiatal lányokhoz:

„A sikeres ember az alatt az idő alatt halad előre, amit mások elpazarolnak.“

A WATCH program célja a mérnöki utánpótlás sokszínűségének biztosítása úgy, hogy olyan csoportok is lehetséges karrierútnak válasszák a mérnöki pályát, akik eddig azt gondolták, ez a lehetőség nem alternatíva számukra. Programunkkal jövőálló tudást szerezhetnek a fiatalok, újításaikkal, felfedezéseikkel pedig hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a világban pozitív változások induljanak el. Első körben a debreceni női mérnökutánpótlás építésére fókuszálunk bízva abban, hogy a résztvevő 10. osztályos gimnazista lányok a program végén szívesen választják majd a mérnöki pályát. Reményeink szerint ezáltal hozzájárulunk Debrecen és a régió fejlődéséhez, vonzóvá tételéhez is.

Hosszu Róbert, az NI Hungary ügyvezető igazgatója

A program megvalósításában az Agóra Tudományos Élményközpont stratégiai partnere az NI. Önkéntesként bekapcsolódnak a programba az NI munkatársai is, akik a diákok mentoraként segítenek abban, hogy a fiatalok felfedezhessék erősségeiket, megismerhessék a kreatív problémamegoldás lépéseit és a mérnöki pálya szépségeit.

Kódold a jövőt!

Ma már az élet szinte minden területén alkalmaznak robotokat, a gyártástól a szórakoztató iparig, és a mesterséges intelligencia is beépült a mindennapjainkba. A WATCH foglalkozásain a lányok bepillanthatnak a különböző kódolási felületek világába, és áttekinthetik, milyen előnyei vagy éppen hátrányai lehetnek a mesterséges intelligencia használatának.

A 3D modellezés technikája lehetőséget nyújt arra, hogy a középiskolás fiatalok igazán különleges dolgokat tervezzenek és kreativitásukat használva valósítsák meg ötleteiket. A szakköri alkalmak során elsajátíthatják a lányok egy háromdimenziós grafikai szerkesztőprogram használatát, amelynek segítségével egyedi tárgyakat alkothatnak.
Az energiatakarékosság, biztonság és kényelem jegyében már számos okoseszköz könnyíti meg az életünket otthon is.

A WATCH résztvevői belekóstolhatnak a mérnöki és programozási tudományterületekbe: készíthetnek okosnövényápoló-szettet, amely segíti a virágok gondozását, esetleg megalkothatnak egy igazán különleges tükröt, amely készülődés közben megjeleníti az aktuális napi feladatokat vagy éppen a legfrissebb időjárás-előrejelzést.

 

Agóra Tudományos Élményközpont