BKK: átépítették a pesti alsó rakparton a Markó utcai felhajtó támfalát

Helyi hírek

Átépítették a pesti alsó rakparton a Markó utcai felhajtó támfalát, így szélesebb lesz az új gyalogos sétány, miközben az örökségvédelem alatt álló lépcsős partfal megmarad – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a támfalat kicsivel több mint két méterrel helyezték beljebb, a város irányába.

A felhajtó végénél egy öt méter széles, egyenes lépcsőn lehetett a Markó utca irányából gyalog megközelíteni az alsó rakpartot. A lépcső állapota jelentősen leromlott, ezért a támfal átépítésével egy időben felújítják – tették hozzá.

Közölték azt is, a rámpa sarkában 2005-ben helyezték el Bibó István politikus, az 56-os forradalom kiemelkedő alakjának mellszobrát. Az átépítés idejére a mellszobrot elszállították, és az építkezés befejezésekor visszakerül az eredeti helyére.

Kitértek arra is, a pesti alsó rakpart júniusban indult felújítása ütemezetten halad, a munkával tervezetten decemberre készülnek el. A projekt lebonyolítója az ENVIRODUNA Kft.