Olyan éhes volt a közönség a debreceni hamburgersütő versenyen, hogy a végén már kiflibe töltötték a húst

Gasztro Helyi hírek

Egész napos rendezvénnyel várták a versenyzőket és a hamburgerimádókat az első országos hamburgersütő versenyén szombaton Debrecenben.Az eseményt 10 órakor nyitották meg, majd a burgerkészítésről és steaksütésről láthatott előadást a közönség. Ezt követően déltől egészen délután négy óráig a versenyzőké volt a terep, párhuzamosan további előadásokkal. Este fél hattól pedig eredményhirdetéssel és ünnepléssel zárták a napot.

A remek hangulathoz adott volt a gyönyörű Békás-tó környezete a Nagyerdő szívében. A profik versenye mellett az amatőr, a freestyle és junior kategóriában is megmérettettek a versenyzők. Szerencsére az időjárás is kedvezett a rendezvény számára, így a kilátogatóknak csak arra kellett koncentrálniuk, hogy a hasukat teletömjék.

Az éhség nagy úr volt, kollégánk beszámolója szerint a Hortobágy Angus standjánál akkora volt az érdeklődés, hogy vacsoraidőre elfogytak a bucik, és kiflivel készült a „burger” – ami így is eléggé étvágygerjesztő volt.

A csapatversenyt a tiszalöki Feketeszakáll Kalandpark és Strand nyerte:

A színvonalas eseményt a tervek szerint a jövőben is a cívisvárosban rendezik, így azok, akik lemaradtak, bízhatnak abban, hogy jövőre bepótolhatják a különleges gasztronómiai élményt.