Már a Fidesz mellett kampányol a holokamuzásért elítélt volt debreceni jobbikos

Helyi hírek

Ágoston Tibor, a korábban Gyurcsány ellen 1500 napig tüntető volt jobbikos képviselő is beült a Fidesz-kávézóba, hogy reklámozza a “Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony” petíciót.

A debrecceni Fidesz által közzétett Facebook-videóban Ágoston arról beszél, hogy minden, ami lett ebben az országban, az annak köszönhető, hogy olyan kormányunk van, amelyik

végre a nemzet szolgálatában áll.

Bár ő maga is jobbat szeretett volna, de ha már jobbat nem sikerült, rosszabbat “bűn volna hatalomba segíteni’ – tette hozzá. Majd Orbántól idéz egy olyan tüntetésről, ahol szerinte másfél vagy 2 millió ember volt jelen Budapesten, a Kossuth téren.

Az ünnepelt debreceni színész szerint Orbánnak köszönhető, hogy ma demokráciában élünk

Ágoston Tibor nevéhez számos botrányos esemény köthető, 2014-ben például a holokauszton gúnyolódott. 2016-ban másodfokon is elítélték holokauszttagadásért.

Szeret burkoltan zsidózni:

Érdekes megnyilvánulások Ágoston Tibor facebookos oldalán

No, meg cigányozni is:

“Rostás Winnetou-programra” küldené ösztöndíj helyett a roma diákot Ágoston Tibor jobbikos képviselő

1 thought on “Már a Fidesz mellett kampányol a holokamuzásért elítélt volt debreceni jobbikos

  1. A szél összefújta a hulladékot – avagy van az a pénz… hogy madarat tolláról…
    Teljesen egyértelmű, hogy a Jobbik selejtjei nagy szolgálatot tesznek a Fidesznek! Volner, Ágoston, Dúróstb. stb. jól jelzi a Jobbik tisztulását, és a Fidesz színvonalesését…
    A Fidesznek mindegy hogy ki tapsol nekik, ezeknek a megélhetésieknek meg az, hogy kinek tapsolnak (és miért?) – csak megkapják a Júdás-pénzüket
    Zsák a foltját…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük