Új lakók érkeztek a debreceni állatkertbe a Föld napján

Helyi hírek

Immár több mint fél évszázada ünnepeljük április 22-én a Föld napját, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a természeti környezetünk megőrzése iránti közös felelősségünkre. Küldetésükből adódóan a modern állatkertek kiemelt feladata és felelőssége az élővilág sokszínűségének bemutatása mellett az is, hogy jó példával elöl járva alkalmazzák és látogatóközönségükkel is megismertessék a működésük során alkalmazható környezettudatos és fenntartható technológiai megoldásokat.

Az ország első vidéki állatkertje és egyetlen vidámparkja az elsőként bejegyzett hazai természetvédelmi területen, a debreceni Nagyerdő szívében elkötelezett amellett, hogy a klímaváltozás elleni harcban maga is a cselekvő megoldás részévé váljon. Éppen ezért a Fenntarthatósági stratégiájuk végrehajtásának keretében az elmúlt években nemcsak a felesleges, egyszer használatos műanyag hulladékokat tiltották ki a parkból, hanem a szelektív hulladékgyűjtés és az elektronikus jegy bevezetése mellett a park munkatársai már 2015 óta elektromos járműveket használnak a belső szállításokhoz és anyagmozgatásokhoz.

Magyarországon az összes károsanyag-kibocsátás 20%-áért a közlekedés felelős, épp ezért örömteli, hogy – magyar állatkertek közül elsőként – a debreceni intézmény megkezdte a teherszállító gépjárműparkjának lokális zéró emisszióra való átállítását. A Park feltett szándéka, hogy járműflottája 2030-ra teljes egészében helyi károsanyag-kibocsátás mentesen üzemeljen, hozzájárulva a klímasemleges Debrecen megteremtéséhez.

A Papp László polgármester részvételével ma átadott konnektoros hibridautó Debrecen város levegőterhelését hivatott csökkenteni, hiszen a településen belüli napi takarmány- és anyagbeszerzést teljes egészében elektromos hajtással fogja teljesíteni; benzinüzemre váltva pedig a nemzetközi állatszállításokban is nagy segítséget nyújt majd.

A park elektromos meghajtásra való átállása része annak az ambiciózus klímavédelmi tervnek, amely kézzel fogható lépésekkel igyekszik folyamatosan csökkenteni a debreceni intézmény ökológiai lábnyomát. A terv további részeként hamarosan a szállítmányozásnál így felhasznált áramot napenergia segítségével fogják megtermelni. Sőt, jövőre a tervek szerint a flotta egy teljesen elektromos hajtású tehergépjárművel bővül majd. Az intézmény azonban nem éri be annyival, hogy részben vagy teljesen elektromos hajtásláncok alkalmazásával csökkentse a járműveinek károsanyag-kibocsátását; a tágabb értelemben vett tevékenységeinek és beszállítói láncának szénkibocsátását is mérsékelni kívánja, valamint folyamatosan növeli erőfeszítéseit az energiatakarékos megoldások alkalmazása és a felhasznált anyagok újrahasznosítása terén.

A flotta ma bemutatott legújabb tagja már átadása napján munkába is állt, és besegített a nemrég érkezett állatok belső szállításába. Ezen a jeles napon ugyanis az intézmény azzal a további örömhírrel szolgál, hogy az évről évre dinamikusan gazdagodó – immár 176 állatfaj 900 egyedéből álló – gyűjteménye az elmúlt hónapokban nemcsak a születések, hanem a folyamatos állatszállítások nyomán is számos új lakóval, így többek között Anthony-nyílméregbékával, óriás vándorlólevéllel, Fülöp-szigeteki szalagos varánusszal bővült, és az újranyitásig további, eddig soha nem tartott új fajokkal fog tovább bővülni. A nemrég érkezett szenegáli fülesmakikat már az újranyitás napján új otthonukban csodálhatja majd meg a nagyközönség.

Az új jövevények közé tartozik a március 31-én érkezett két fiatal marabu is, akik mától az Afrika-röpde többi egzotikus lakójával együtt tágas, külső röpdéjükben élvezhetik a tavaszi időt. A tojó és a hím Debrecenben találkoztak először egymással, mivel előbbi a Rotterdami, utóbbi pedig az Amersfoorti Állatkertből származik. A leendő tenyészpár összeszoktatása fokozatosan történt, előbb a vizuális és auditív, majd a fizikai kontaktus lehetőségét biztosították számukra.

A marabu-látványetetés hosszú évek óta népszerű része a Debreceni Állatkert nyári rendezvényeinek, és jó hír, hogy az újranyitást követően, újdonságként az Állatok akcióban program állandó elemeként tér majd vissza minden délelőtt 10:45-től.

Dr. Nagy Gergely Sándor
Ügyvezető igazgató

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük