Debrecenben gyártott autóbuszokat állít forgalomba a DKV

Helyi hírek

A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. és az Inter Tan-Ker Zrt. aláírta az új autóbuszok beszerzésére, rendelkezésre állására vonatkozó szerződést. A közbeszerzési eljárást 2021 februárjában írta ki a DKV Zrt. A nyertes ITK Zrt. a 2021. július 1. és 2031. június 30. közötti időszakra kötött szerződést. Ennek keretében, ütemezett módon lecserélik az autóbusz járműparkot, valamint gondoskodnak az autóbuszok műszaki karbantartásáról is.

A szerződés keretében összesen 119 darab új Mercedes Conecto csuklós, szóló illetve Reform típusú autóbuszt állítanak majd forgalomba. Az autóbuszok cseréje ütemezetten történik majd.
Az első új autóbuszok 2022. januárban állnak forgalomba. Ezt követően, a tervek szerint negyedévente mintegy 10 új autóbusz váltja majd fel a régi, VOLVO típusú autóbuszokat.
A teljes járműflottát, azaz a 119 új autóbuszt 2024. október 1-ig kell átadni. Az új autóbuszok üzembe helyezésével párhuzamosan, a régi VOLVO típusú autóbuszokat fokozatosan kivonja a forgalomból a DKV Zrt.

A közbeszerzési eljárás magába foglalja az autóbusz flotta cseréjét, az autóbuszok közszolgáltatáshoz szükséges rendelkezésre állását, a járművek műszaki fenntartását, karbantartását, a javító bázis és a telephely biztosítását, a járművek telephelyen történő tárolását, az üzemanyagkút használatát, az autóbuszok szükség szerinti vonali javítását.

Elegáns megjelenés, modern belső

Az új Mercedes típusú autóbuszok a mai kor követelményeinek megfelelően alacsonypadlósak, illetve néhány szóló autóbusz alacsony belépésű lesz. Minden autóbusz klimatizált, belső és külső akusztikus utastájékoztató rendszerrel felszerelt. Az új autóbusz flotta külső dizájnja is igazodik a mai trendekhez, ezüstszürke színük elegáns és egységes megjelenést biztosít a debreceni utakon.
Az autóbuszok egy része teljes egészében a debreceni autóbuszgyárban készül el és valamennyi járművet városunkban szerelik készre.

Közösségi közlekedés a zöld környezetért

A DKV az elmúlt évtizedek óta tevékenysége során kiemelt figyelmet fordít a környezettudatosságra, a környezetvédelemre. 2009-ben, a 140 db VOLVO típusú EURO 5-ös dízelmotorral rendelkező autóbusz forgalomba állításával éves szinten 5 tonnával csökkent a károsanyag-kibocsátás Debrecenben.

2014-ben, a 2-es villamos elindulásával 15 db autóbuszt vontunk ki a forgalomból, mely további 700 kilogrammal csökkentette a károsanyag-kibocsátást, ezzel is elősegítve a levegő minőségének a javítását. Az új, Mercedes Reform és Mercedes Conecto típusú autóbuszok már EURO 6 D motorral rendelkeznek, az üzemanyag-fogyasztásuk pedig jelentősen kedvezőbb a jelenlegi járművekhez képest.

A teljes autóbusz járműállomány cseréjével az utazási komfort növelésén túl, jelentős mértékben csökken majd a közösségi közlekedés környezeti terhelése – ígéri a DKV.