“Milyen extra teljesítmények után fizetett ki százmilliós jutalmakat a debreceni önkormányzat?” – újabb ellenzéki reakció érkezett

Helyi hírek

Sajtóközleményt adott ki a momentumos Mándi László a Debreceni Önkormányzat és a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. által kifizetett jutalmak témakörében.

Mint korábban megírtuk, összesen 273 millió forintot osztottak ki a 2020-as évre vonatkozóan egyes önkormányzati cégek dolgozóinak. A polgármester szerint ezt kiérdemelték az érintettek, az ellenzék máshogy látja.

A Momentum Mozgalom Debreceni Szervezete problémásnak találja a kifizetett jutalmak jogosságának megítélését. Azért problémás ennek eldöntése, mert nem világos, hogy pontosan kik és milyen teljesítményért cserébe kapták ezeket a pénzeket. Egyik oldalról kérdéses, hogy bölcs döntés volt-e az önkormányzat részéről egy 5,5 milliárdos, járvány és kormány okozta veszteség után százmilliós jutalmakat kifizetnie, miközben a versenyszférában sok cég nem engedhette meg magának az efféle jutalmazást tavaly. Másik oldalról az is elképzelhető, hogy olyanok jutottak így extra jövedelemhez, akik az elvártnál magasabb teljesítményükkel nagyban hozzájárultak a város és a Vagyonkezelő sikeréhez 2020-ban.

Egyvalamiben azonban már most határozottan állást tudunk foglalni: ez az eset is megmutatta, hogy Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat működésének erősen megkérdőjelezhető az átláthatósága.

Az önkormányzat által adott százmilliós jutalmak nyilvános és közérdekű adatok. Olyanok, melyeket a debrecenieknek jogukban áll tudniuk, és azokhoz könnyen hozzáférniük. Ehhez képest csak onnan tudunk bármit erről az ügyről, hogy a Demokratikus Koalíció képviselői közérdekű adatigényléssel fordultak az Önkormányzathoz az ügyben, a Civil Fórum képviselői pedig közleményben hívták fel a figyelmet az ésszerűtlen városgazdálkodásra.

Nem értjük, miért kell egy ilyen közérdekű adatot egy ellenzéki képviselőnek külön közérdekű adatigényléssel kikérnie az illetékesektől? Az ilyen és ehhez hasonló közérdekű információknak könnyen és érthető formában elérhetőnek kellene lennie az önkormányzat honlapján, illetve meg kellene jelennie az önkormányzati médiában is.

Ha pedig nemcsak a százmilliós jutalmakat, hanem azt is felsorolnák, hogy milyen extra teljesítmények jogcímén kerültek ezek kifizetésre az Önkormányzatban és a Vagyonkezelőben, akkor lehet, hogy a debreceniektől is kevesebb kritika érkezne az ehhez hasonló helyzetekben.

A Momentum elkötelezett egy átlátható és közérthető működésű ország és Debrecen iránt. Ahol egy szűk fideszes elit nem zárja el a hétköznapi embereket az őket érintő információktól.

Ezért dolgozunk ma, és ezért fogjuk leváltani a kormányt 2022-ben.

– olvasható Mándi László közleményében.