Családtagjaira, majd a rendőrökre is rátámadt egy biharnagybajomi férfi

Helyi hírek

Távmeghallgatás keretében 2021. január 12-én hirdetetett ítéletet a Püspökladányi Járásbíróság dr. Szilvási László vezette tanácsa annak a még most is csak 28 éves biharnagybajomi vádlottnak az ügyében, aki ittasan először saját családtagjaira támadt rá, majd a helyszínre érkező rendőrökre is. A férfit azonban még ennél is több bűncselekmény elkövetése miatt vonták felelősségre.   

A bíróság a vádlott bűnösségét hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, súlyos testi sértés bűntettének kísérletében, 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettében és rablás bűntettében mondta ki.

A vádlott 2018. augusztus 1-jén a délutáni órákban ittas állapotban először saját családtagjaira, majd pedig az általuk értesített rendőrökre támadt. A rendőrök az intézkedés során földre vitték a vádlottat, aki még a megbilincselése során is próbálta az őt lefogva tartó egyenruhásokat megrúgni és magát kiszabadítani. A cselekmény során a szakszerűen intézkedő rendőröknek sérülése nem keletkezett, a testi kényszerrel földre vitt és megbilincselt férfit ezt követően pszichiátriai vizsgálatra mentővel a kórházba szállították.

A vádlott az emiatt vele szemben indult büntetőeljárás ideje alatt azonban újabb, a korábbinál is súlyosabb bűncselekményeket követett el. A 28 éves férfi ittasan 2019 október 17-én szintén a lakóhelyén két, a háza előtt elsétáló 14 és 15 éves püspökladányi kamaszfiút támadott meg, egyiküket minden előzetes szóváltás nélkül már a nyílt utcán tenyérrel és ököllel a fején többször megütött, amelytől a fiatal megszédült, megrogyott és nyolc napon belül gyógyuló sérülése keletkezett.

A védekezni eredménytelenül próbálkozó sértett ruházatát a hátán megragadta, majd bezavarta a házába, mivel őt hibáztatta azért, hogy öccsét aznap elszállították délelőtt a lakásotthonba, ahonnan folyamatos szökésben volt. A sértettel lévő másik fiatal fiú a történteket hatására félelmében először mozdulni sem tudott, majd a felé tartó vádlottól megrémült és menekülőre fogta. Az agresszív vádlott azonban felszólította, hogy jöjjön vissza, majd őt is beküldte a házába, amelynek a fiú a társát is ért bántalmazás hatására eleget tett. Az események itt nem értek véget, mivel a vádlott meglátta a fiú újszerű és márkás sportcipőjét, valamint szabadidőruháját és erőszakosan azt követelte, hogy vegye azokat le, különben „szétüti a fejét”. Az eltulajdonított ruházat helyett a férfi adott a fiúnak egy használt, nagyobb méretű tornacipőt, farmernadrágot és egy koszos pulóvert, hogy felöltözve lépjen ki az utcára. A fiatalok hiába akartak távozni, vádlott végül rövid ideig ott tartotta őket a házában. Amikor végül elengedte a fiúkat, azzal fenyegette meg őket ha értesítik a rendőrséget, hogy “akkor ne egy rendőrt küldjetek, hanem 100-at!”. A megfélemlített iskolás fiúk először nem is akartak beszámolni a történtekről szüleiknek, de azok látva az egyik sértett arcán lévő sérülést értesítették a hatóságokat. A helyszínre érkező rendőrök még aznap elfogták az elkövetőt és nála – a mosásban lévő ruhák között – megtalálták az elrabolt holmikat, amelyeket lefoglaltak és visszaadtak a sértettnek.

Az eljárás során a vádlott valamennyi bűncselekmény elkövetését tagadta, a rablás vonatkozásában azzal védekezett, hogy a sértett eladta neki a ruháit, amiért pénzt is kapott, amit szerinte a fiatalok biztos drogra költöttek, ezért nem mondták el ezt a szüleiknek. A vádlott szerint ennek nem volt köze ahhoz, hogy ő megfélemlítette a fiatalokat. A sértettek következetes és egybehangzó vallomásai, valamint az egyéb bizonyítási eszközök viszont egyértelműen alátámasztották a férfi bűnösségét.

Dr. Szilvási László az ítélet indoklása során súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott gyakorlatilag a büntethetőségét elérő, azaz tizennégy éves életkorától kezdődően folyamatosan ilyen és hasonló erőszakos bűncselekmények miatt került összeütközésbe a törvénnyel. Újabb ugyanilyen bűncselekményét is alig több mint egy évvel korábbi szabadulása után valósította meg, továbbá már 28 évesen erőszakos többszörös visszaesőként minősül.

Erre, valamint a súlyosító körülmények nagy számára tekintettel a bíró, halmazati büntetésül 9 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte és mellékbüntetésként 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, valamint kötelezte a több mint félmillió forint bűnügyi költség megfizetésére. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért jelentett be fellebbezést.

A vádlott a másodfokú eljárás befejeződését is a rácsok mögött várja meg, mert a 2019. októberétől fennálló letartóztatását a bíróság továbbra is fenntartotta, többek között arra is tekintettel, hogy a hozzátartozói sérelmére megvalósított korábbi erőszakos cselekményei miatt még további eljárás is folyamatban van a Debreceni Törvényszéken.