Fertőtlenítőszereket, maszkokat, karácsonyi ajándékokat vittek a debreceni a hajléktalanoknak

Helyi hírek

Széles Diána, a Debreceni Karitatív Testület társelnöke, Debrecen alpolgármestere és Rózsahegyiné Juhász Éva, a testület elnöke a járványhelyzetre való tekintettel fertőtlenítőszereket, 300 maszkot, gumikesztyűket, a közelgő karácsony jegyében pedig több száz könyvet, 10 kilogramm szaloncukrot, édességeket, süteményeket adott át az ellátottak számára a Debrecenben a hajléktalanok ellátását végző Refomix Nonprofit Közhasznú Kft. szakmai vezetőjének, Tóth Tündének, valamint a kft. szociális és egészségügyi központja intézményvezetőjének, Pocsai-Farkas Anikónak 2020. november 30-án.

Széles Diána az átadáson elmondta: ez év tavaszán a város önkormányzata egy izolációs konténert vásárolt a Refomix számára annak érdekében, hogy a járványhelyzetben az éjjeli menedékhelyre bekerülésre várókat előzetes egészségügyi megfigyelés céljából el tudják különíteni.

A Debreceni Karitatív Testület képviselői télvíz idején máskor is rendszeresen ellátogatnak a Refomix Nonprofit Közhasznú Kft.-hez – amely egyébként tagja is a testületnek –, s az ellátást segítő, az ellátottak mindennapi életét színesítő ajándékokat adnak át.

Most ezek a járvány elleni védekezéshez szükséges eszközökkel is kiegészültek. Széles Diána szerint a jelenlegi járványos időszakban még többet kell foglalkoznunk egymással, még fokozottabban kell gondoskodnunk egymásról, így a hajléktalanok, valamint az ellátásuk érdekében tevékenykedők számára is minden ilyen gesztus kiemelten fontos.