Februárban Debrecenben is indulhat az Úszónemzet Program

Helyi hírek Sport

A Kormány által idén októberben jóváhagyott, a MÚSZ által életre hívott Úszónemzet Program előreláthatólag már jövő év elején debütálhat. 2021 februárjától négy helyszínnel indulhat a tesztüzemmód, amelyben Mór, Tokaj, Debrecen és Budapest XXII. kerület kijelölt uszodái és iskolái vehetnek részt – tette közzé a musz.hu.

Ezzel mintegy 3000 gyermek mondhatja majd el magáról, hogy megtanul úszni, amely nemcsak az egészségtudatos életmód előtérbe helyezése miatt fontos, hanem egyúttal hatalmas előrelépés a családok számára is, hiszen általános iskola 3. osztályáig testnevelés óra keretében, ingyen szerezhetik meg a lurkók a vízbiztos úszás tudást.

A februári rajthoz szükséges egyeztetések már az év elején megkezdődtek a MÚSZ projekt csapata és az érintett szereplők között, valamint az elmúlt egy hétben négy sikeres és előremutató kerekasztal megbeszélést tartottak a budapesti, móri, debreceni és tokaji pilot helyszíneken, amelyeken dr. Wladár Sándor MÚSZ elnök mellett tiszteletüket tették a pilotoknak otthont adó települések és intézmények vezető tisztségviselői, illetve a témában értintett munkatársai.

A Program szempontjából kiemelt jelentőséggel bír az elmúlt négy találkozó, hiszen ezek remek alkalmat nyújtottak arra, hogy a résztvevő felek megvitassák a februári indulás előkészítésével és megvalósításával kapcsolatos kérdésköröket, feladatokat. Az ÚNP az összes pilot helyszínen pozitív fogadtatásban részesült, így a program teszt évében összesen 27 település 88 óvodája és iskolája működhet közre a sikeres megvalósításban.

A kerekasztal egyeztetéseken szerzett tapasztalatok pedig segítik annak megerősítését, hogy az Úszónemzet Program megvalósításával országosan egy példamutató, széleskörű szakmai és társadalmi együttműködés jöjjön létre, melynek hosszútávú célja a magyar gyermekek életminőségének javítása, valamint nemzetünk sikeres jövőjének biztosítása.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük