Vas Luca a felnőtt bajnok a Medencés OB-n

Helyi hírek Sport

Kalmár Ákos és Rasovszky Kristóf párharcát hozta a férfiak 5km-es versenye a debreceni Hosszútávúszó Medencés OB zárónapján, ahol most Ákos kerekedett felül, Rasó így a dobogó második fokára állhatott. A lányoknál a szegedi Vas Luca győzött a felnőtt mezőnyben  – adta hírül a Debreceni Sportcentrum.

A 17 éves Mihályvári-Farkas Viktória (kiemelt kép) egy másik sebességi fokozatba kapcsolt és ugyan, ezen a távon nincs hivatalos országos csúcs, de Juhász Adél korábbi legjobbjánál sikerült jobbat úsznia, így meggyőző fölénnyel lett bajnok korosztályában, idejével pedig még a felnőttek között is bőven első lett volna.

A fúk mezőnyében rögtön az első futamban csaptak össze legerősebb idővel rendelkező versenyzők, így Balaton Úszó Klub két tehetsége, a Rasovszky Kristóf és Kalmár Ákos is. A két csapattárs sokáig egymás mellett tempózott, de Ákos a táv második felében begyújtotta a rakétákat így magabiztosan bő fél medencényi előnnyel szerzett – a 10 km után – újabb bajnoki címet.

Rasovszky Kristóf a 10 km bronzérme után ezúttal egy ezüstöt zsebelt be, még a dobogó harmadik fokára a fradi úszója Székelyi Dániel állhatott fel. Az U16-17-es korosztályban Sárkány Zalán bizonyult a legjobbnak, még az eggyel fiatalabbak között (U14-15) Kovács-Seres Hunor ünnepelhetett bajnoki címet.

A hölgyeknél Vas Luca megszerezte első felnőtt bajnoki címét, Olasz Anna a 10km aranya után, most 5 km-en egy ezüstöt gyűjtött. A harmadik helyen pedig Sömenek Onon Kata csapott célba. Az U16-17-es korosztályban az FTC versenyzője Mihályvári-Farkas Viktória remekelt. A 14-15 évesek között pedig Csulák Lia nyakába akasztották az aranyat.

Nyilatkozatok

Kalmár Ákos:

Igazából éreztem magamban még a pénteki 10 km-t, így nem vagyok maradéktalanul elégedett ezzel az 5km-rel, mert nem teljesen úgy alakult ahogy elterveztem, de nem lehetek elégedetlen, hiszen két győzelmet szereztem ezalatt a 3 nap alatt. A taktika az volt, hogy a végén lépjek meg és kicsit kijjebb húzódtam, hogy Rasó ne tudjon az oldalvizemen úszni, így ezt végül sikerült végrehajtani.

Vas Luca:

Ez az első felnőtt bajnoki címem és még sosem úsztam 10 km után 5 km-t, mindig csak 1500-at, ezért nem tudtam mire számítsak, de így, hogy egy nap volt a két szám között tudtam regenerálódni. A pénteki bronzból tanultam és úgy voltam vele, hogy ameddig csak tudok megyek Annával és utána majd meglátom mire lesz erőm, de örülök, hogy sikerült előrébb végeznem.

Mihályvári-Farkas Viktória:

Nagyon örülök az időnek, igazából jó volt most ez az 5 km, a taktika az volt, hogy a fordulókat csináljam meg jól és ezzel próbáljak előnybe kerülni, de igazából a táv felétől már egyedül úsztam, ez egy kicsit fura volt, de minden jól jött ki, és jobban bírtam, mint amire számítottam

Hosszútávúszó medencés országos bajnokság, 3. nap

5 km

FÉRFIAK

1.Kalmár Ákos (Balaton ÚK) 53:20.19

2.Rasovszky Kristóf (Balaton ÚK) 53.39.93

3.Székelyi Dániel (FTC) 54:36.80

Korosztályos Bajnokok

U16-17: Sárkány Zalán (Kőbánya SC) 53.40.35

U14-15: Kovács-Seres Hunor (Dunaferr) 56.43.64

NŐK

1.Vas Luca (Szegedi Úszó Egylet) 58.32.02

2.Olasz Anna (Szegedi Úszó Egylet) 58.33.00

3.Sömenek Onon Kata (FTC) 59.18.75

Korosztályos Bajnokok

U16-17: Mihályvári-Farkas Viktória (FTC) 57.00.22

U14-15: Csulák Lia (Érdi Úszó Sport Kft.) 59.01.63

(Fotó: musz.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.