Bejelentést tett Papp László a Nagyállomás fejlesztéséről

Helyi hírek

Debrecen legutóbbi, október 22-i közgyűlésén döntöttünk arról, hogy újra elindítjuk a debreceni nagyállomás felújításának programját, az új Főpályaudvar fejlesztését – olvasható a polgármester Facebook-bejegyzésében.

Papp László azt írja, első lépésként a közgyűlés biztosította a megvalósíthatósági tanulmány elkészítéséhez szükséges költségvetési forrásokat.

Mint írja, az állami beruházás formájában megvalósuló fejlesztés egy korszerű, a XXI. század követelményeinek megfelelő, minden igényt kielégítő közlekedési központot hoz létre, amely képes biztosítani a városban elérhető valamennyi közlekedési forma közötti kapcsolatot.

A közösségi közlekedés legyen gyors, biztonságos, pontos és az utasok számára kényelmes. Ezt a célt fogja szolgálni az új Főpályaudvar felépítése

– ígéri a polgármester.

A Nagyállomás felújításával kapcsolatban korábban a jobbikos Kőszeghy Ábel azt hangoztatta, hogy a tervek elhibázottak és emiatt túl sokba kerül a kivitelezés.

Papp László júniusban jelentett be számos, kormányzati segítséggel megvalósuló fejlesztést, ezekről itt írtunk bővebben.

Fotó: Facebook/Papp László