MotoGP pálya Hajdúnánás

Újabb 800 milliót csoportosított át a kormány a hajdúnánási Moto GP-pálya építésére

Helyi hírek

Alulbecsülhették a költségeket. További 800 millió forintot biztosít a kormány a Hajdúnánásra tervezett MotoGP-pálya megvalósításához szükséges ingatlanok megszerzésére, és annak beruházásra alkalmas területté nyilvánítására – olvasható a Magyar Közlöny pénteki számában.

Mint ismert 65 milliárd forintból építik a nánási MotoGP-pályát, amely alkalmas lesz egyebek mellett a Forma-1 motoros megfelelője, a világ első számú gyorsaságimotoros versenysorozata, a MotoGP futamainak befogadására is. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter erről úgy nyilakozott,

az ilyen típusú beruházások azok, amelyekkel sikerül magasabb fokozatba kapcsolni hazai gazdaságot, emellett egy MotoGP-futam megrendezése olyan marketing-értékkel bír az ország számára, mint a Formula–1.

Palkovics szerint a 65 milliárd forint értékű beruházás a régió gazdasága szempontjából is fontos, mert ezt a pályát magyar emberek tervezik, építik, üzemeltetik majd, nem beszélve a futamhoz kapcsolódó turizmusról, valamint a járműipari relevanciáról.

Kósa Lajos pedig arról beszélt, hogy a MotoGP egy világbrand, ami óriási népszerűségnek örvend.

Nem is lehetne máshol, mint a hajdúk vidékén. A motorosok a modern hajdúk, csak mi nem hajtunk marhákat magunk előtt. Aki motorozik, tudja, hogy a motoros az eső, a napsütés, a bogár barátja, ki vagyunk szolgáltatva a természetnek, ami elvisel bennünket

– mondta, hozzátéve:

Az északkelet-magyarországi program egész Magyarország számára olyan marketingértéket, turisztikai értéket jelent, ami messze behozza majd az árát. Biztos vagyok benne, hogy sok százezren fognak ellátogatni ide minden évben

– vélekedett Kósa Lajos.