Pár hete – sokadjára – egy kilátástalan helyzetben lévő család ügyében levelet írtunk Debrecen város polgármesterének. Mivel személyiségi jogot nem sértünk, és közügyről van szó, szó szerint közreadjuk a város vezetőjének legutóbb írtakat. Zárójelbe tettük a megjegyzéseinket, melyek a teljesebb képhez szükségesek lehetnek – írja két olvasónk.
Így szól a levél:
“Tisztelt Polgármester úr!
Sajnáljuk, hogy a koronavírus járványra hivatkozva az alpolgármester asszony nem fogadja Hajdúnét és fiát. Tudjuk járvány van, de ezzel meg kell tanulnunk együtt élni, mert a mindennapok élete nem áll meg. Hajdúnénak továbbra is fizetnie kell a piaci alapú bérleti díjat, amely évente több százezer forintot vesz ki a nélkülöző, kifejezetten rossz anyagi körülmények között élő család “kasszájából”. / Kiegészítésünk: Többet fizet a 38 négyzetméterért, mint egyesek a budai Várban. Igaz, ő “csak” egy szerencsétlen sorsú 64 éves édesanya, aki a nap 24 órájában gondozza, ápolja felnőtt, magatehetetlen gyermekét. /
A tavalyi RTL Klub-os interjú után, Ön szeptember 17.-én / ha jók az emlékeink/ fogadta .Hajdúnét. Akkor –a kérelmező elmondása szerint–a város részéről, gyors segítséget ígért a számára Ön.
Megszólalt az önkormányzat a magatehetetlen fiát egyedül nevelő nő ügyében
Azóta pár nap híján egy év telt el / Megjegyzés: a levél elküldése óta, már túl is vagyunk az egy éven. /, gyakorlatilag semmi sem történt. /Megjegyzés: A család továbbra is piaci bért, 47 ezer forintot fizet a lakásért./ Ezt nehéz lenne megmagyarázni, de nem is a mi dolgunk, saját lelkiismeretével mindenkinek magának kell elszámolnia.
Mi már nem tudunk mire hivatkozni, hiszen minden ami fontos emberi érték, már többször megírtuk Önnek, nulla eredménnyel. A mi fogalmaink szerint, az hogy keresztény ország vagyunk, a gyengék, az elesettek gyámolítását is jelenti. Hivatkozhatnánk a Bibliára, de minek?Csak egyet kérdezünk: hány évig kell még az ország második legnagyobb városában, egy szerencsétlen sorsú családnak arra várni, hogy az önkormányzat vezetése emberszámba veszi őket, és hosszú évek kálváriája után, szociális bérlakásban élhetik a maguk hétköznapjait. Nem hisszük, hogy az igény teljesítése megterhelné Debrecen városa költségvetését.
A család kálváriája évek óta tart. Azóta nem történt semmi érdemi, az ország második legnagyobb lélekszámú városában. Tisztában vagyunk azzal, hogy a város vezetése mindent meg fog tudni magyarázni, ezt megszokhattuk a városunkban. De ettől még Hajdú Ferencnének van úgy, hogy havonta nagyjából 10 ezer forintja marad az “életre” Aki kételkedik abban, hogy mit jelent egy felnőtt, napi 24 órás gondozása, az cseréljen egy hétre az édesanyával. Nem hisszük, hogy sokan állnának a sorban azért, hogy kipróbálják, mit is él át naponta Hajdúné.
Talán, ha a fociról lenne szó, akkor a debreceni városvezetés is nyitottabb lenne, és tenné, amit egy közszolgától elvárnának a magyar emberek. De nálunk úgy látszik fordított világ van: a magyar emberek vannak azokért a város vezetőkért, akik a közpénzből élnek. És a nép szolgálatára esküsznek fel. Ez komoly.
Mi civilként nem tudunk többet tenni a két emberért. Rendszeresen kapnak tőlünk élelmiszert, pelenkát, bébi ételt, ruhát, legutóbb vásárlási utalványt is. De szociális alapú bérlakást, ami az életüket igaziból megkönnyítené, nem adhatunk. Azonban azok akik ebben segíthetnének, nem teszik. Nem értjük, hogy miért nincs a szegény embernek becsülete, miért ütközik falakba a család – szerintünk jogos és megalapozott – kérése.
A labda már régóta az önkormányzat térfelén pattog.
– Lipcsei Andrea, Dr. Budácsik Lajos –
