Újabb Cívisporta emlékpont létesült Debrecenben

Helyi hírek

Újabb emlékpontot avatott a Civisporta.hu online helytörténeti portál szeptember 2-án a Debrecen, Simonffy utca 54. szám alatti háznál tartott rendezvényen, ahol az 1919-1920-as események következtében elhalálozott civil áldozatok előtt tisztelgő közös táblát helyeztek el a Cívisporta folyóirat helytörténeti kutatói és a VitalPort Egészségcentrum munkatársai.

– Idén száz éve annak, hogy 1920. június 4-én aláírták a trianoni békediktátumot. Előzményként azonban ki kell térnünk Debrecen történetének is egyik olyan fontos mozzanatára, amelyet a történelemkönyvek nagy része szinte alig említ – fogalmazott avatóbeszédében Balogh László Podmaniczky-díjas helytörténeti kutató.

civisporta.hu társszerkesztője kiemelte: amikor az antanthatalmak 1919-1920. között egyaránt megszállás alatt tartották a Tiszántúlt, s így a cívisvárost, ez idő alatt civilek is áldozatul estek a katonai atrocitásoknak. Napjainkig csak néhány városban – köztük Hódmezővásárhelyen és Apátfalván – állítottak számukra mementót. Idén azonban közösségünk is táblát avat polgári áldozataira emlékezve – hangsúlyozta Balogh László.

Az emléktábla elhelyezésénél azért esett a választás a Simonffy utca 54. szám alatti házra, mivel az egyik ártatlan áldozat itt lakott. Az újabb Cívisporta emlékpont létrehozását támogatta Kulcsárné Tasnádi Ilona, a VitalPort Egészségcentrum képviselője, aki egyben az épület tulajdonosa is.

civisporta.hu 2017 tavaszán kezdte meg működését azzal a céllal, hogy egyrészt előtárja és közzétegye a Debrecen helytörténetével kapcsolatos legújabb kutatások eredményeit, egyben publikációs lehetőséget nyújtva a helytörténettel foglalkozó szakemberek számára.

Első alkalommal 2019 decemberében a Vámospércsi úton, majd ezt követően idén január végén a Belvárosi Borkóstoló falán helyeztek el Cívisporta emlékpont táblát.