A Tankcsapda bízik abban, hogy jó döntést hoz a kormány

Helyi hírek

Majkától indult egy kezdeményezés, amely összefogásra buzdítja a zenészeket. Többek között az Ocho Macho, a Hooligans, a Tankcsapda és a Magna Cum Laude is a közösségi oldalán üzent a döntéshozóknak. A kifakadás oka: jelenlegi állás szerint esélyes, hogy augusztus 15. után sem engedélyezik az 500 főnél nagyobb rendezvényeket, sőt, akár olyanokat is megtilthatnak, amelyeket korábban újból engedélyeztek.

Majka hétfőn éjjel élő videóban fejtette ki a véleményét arról, miért érzi igazságtalannak a zene-, illetve szórakoztatóiparban dolgozók helyzetét. Azt mondja, azzal van problémája, hogy miközben vannak olyan rendezvények, amelyeket nagy nézőszámmal engedélyez a kormány, a koncertek mégsem kapnak zöld utat. Épp ezért arra kéri a kollégáit, próbálják eljuttatni azt az üzenetet a kormánynak, hogy egy picit fontolják meg ezt a dolgot és inkább segítsék őket, mert a szigorításokkal nagyon sokan elveszítették a munkájukat, aminek súlyos következményei lehetnek.

A Tankcsapda is így gondolja, Lukácsék ezt üzenték a döntéshozóknak:

Nem kérdés számunkra, hogy a koronavírus-járvány igen komoly dolog. Semmi nem fontosabb annál, mint az emberek védelme és egészsége, ahogy ezt április óta az elsők között, mi is folyamatosan hangsúlyozzuk, be kell tartani az intézkedéseket, a vírus terjedését, amíg nincs vakcina csak így lehet kordában tartani. A zeneipar legtöbb szereplőjével együtt, türelmesen és higgadtan betartottuk a ránk vonatkozó szabályokat, hiszen tudtuk közös érdek, ahhoz, hogy minél hamarabb végre újraindulhassunk, más megoldás nincs. Az elmúlt hónapokban egy dátumot lehetett fix támpontnak venni, ez augusztus 15-e, ahonnan talán visszatérhet a könnyűzene is a rendes kerékvágásba, lehetnek koncertek, fesztiválok, stb. A tegnapi sajtóértesülések szerint azonban hamarosan olyan döntés születhet, amely továbbra is korlátozza a nagyobb létszámú koncertek, rendezvények megtartását. Amennyiben ez valóban így lesz, ezzel a zeneipar olyan mélypontra kerülhet, aminek a következményei beláthatatlanok. Fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet, hogy ez a szektor a járvány kezdete óta vegetál, nem csak a zenészek, hanem egy teljes szolgáltató ipar, háttéripar került perifériára, a technikusoktól, hangmérnököktől, szervezőktől, klub tulajdonosoktól kezdve a vendéglátó és hangtechnikai cégekig sorolhatnánk, hogy ki mindenki küzd jelenleg is a fennmaradásért, egy biztos, több tízezer emberről van most szó. Bízunk benne és reméljük, hogy mindent alaposan végig gondolnak a döntéshozók és a helyzet súlyához mérten reális döntés születik, hogy sok más fontos foglalkozáshoz hasonlóan, a könnyűzenében és szórakoztató iparban dolgozók is visszatérhessenek a hivatásukhoz és az életükhöz.

Gulyás Gergely vasárnap közölte, hogy a szerdai kormányülésen döntenek az augusztus 20-i programok megtartásáról vagy azok esetleges törléséről. Amennyiben nem lesz lazítás, az a nyári fesztiválok közül a későbbre tolt EFOTT-ot és Fishing On Orfűt, a Campus Fesztivál helyett szervezett Campus Elevent, valamint a Strand Fesztivált, a Szegedi Ifjúsági Napokat és a Kolorádó Fesztivált is érinti.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.