Civaqua: Papp László szerint a Momentum aláírásgyűjtése politikai marketingakció

Helyi hírek

Petíciót indított a debreceni Momentum azért, hogy a város vezetése még idén tegyen konkrét lépéseket a Civaqua előkészítésére, és felgyorsítva a beruházást legkésőbb 2024. december 31-ig valósítsa meg a programot.

A Civaqua-projekt lényege, hogy a Keleti-főcsatorna vizét a Tócó-patak és a Nagyerdő érintésével a Fancsikai-tavakba és a Vekeri-tóba vezetnék, így megmenthetnék a kiszáradástól a Debrecen környéki vizes és erdős élőhelyeket.

Petíciót indítottak a Fancsika, a Vekeri-tó és a Nagyerdő megmentéséért

Szombaton Pósán László közleményébe valamiért Gyurcsányt is beleszőve szólta le a kezdeményezést, hétfőn pedig Papp László polgármester is megnyilvánult közösségi oldalán.

Papp László azt írta, a Civaqua program, mely a 70-es évek óta vár megvalósításra, kiemelkedő jelentőségű fejlesztési eleme a Debrecen 2030 Fenntartható Debrecen címet viselő részterületének.

Debrecen polgármestere emlékeztetett, a közgyűlés néhány napja fogadta el város következő évtizedre vonatkozó fejlesztési programját, amelyet a kormány is megerősített, sőt számos fejlesztéshez központi költségvetési forrást is biztosított az előkészítésre, illetve a megvalósításra.

Papp László közölte, előrehaladott tárgyalások zajlanak a kormánnyal a Civaqua megvalósításával kapcsolatban.

Bírjuk mindkét illetékes minisztérium a Belügyminisztérium, valamint az Innovációs és Technológiai minisztérium támogatását ahhoz, hogy a program 1. üteme bekerüljön az ÉFK-ba, azaz az Éves Fejlesztési Keretbe, amelyről a kormány hamarosan fog tárgyalni

– ígérte.

A polgármester szerint az aláírásgyűjtés

nem más, mint egy politikai marketingakció, egy olyan ügyben, amelynek megvalósításáért az említett momentumos képviselők soha semmit nem tettek, sőt amikor lehetett volna szavazatukkal támogatni a programot akkor sem éltek ezzel a lehetőséggel, ellentétben a városvezetéssel és a Fidesz-KDNP frakcióval.

A városvezetés kiemelten kezeli a Civaqua-programot és lépésről lépésre haladunk előre a cél elérése érdekében – írta Papp László.

A két, kiszáradó-elmocsarasodó tó egyébként így fest napjainkban:

Mi újság a Fancsikán és a Vekerin?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.