Brüsszelnek is üzentek a debreceni görögkatolikus turisztikai látogatóközpont átadásán

Helyi hírek

Megtartó erőnek nevezte a hit továbbadását a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap Debrecenben, a görögkatolikus turisztikai látogatóközpont átadásán.Soltész Miklós Brüsszelnek is üzent, azt mondta,

a kétezer éves keresztény közösségekből, hitükből fakad az európai kontinens kultúrája.

Az államtitkár felidézte II. János Pál pápa egykori máriapócsi látogatásán elhangzott szavait a szabadságról, majd hozzátette: az egyházak az elmúlt harminc évben jól éltek a szabadsággal, “megőrizték, továbbadták és erősítették a hitet”.

A látogatóközpontra utalva kiemelte a kultúra és a történelem ismeretének és továbbadásának a fontosságát, a közösség megtartó erejét, a rendezettség nevelő szerepét, és mindenekelőtt

a hit továbbadásának parancsát, mert ahol ez utóbbi nem történik meg, “az a nemzet el fog pusztulni”.

Papp László polgármester szerint a most elkészült, Hit és kultúra elnevezésű látogatóközponttal Debrecen az Európát behálózó zarándokutak fontos állomása lesz.

A polgármester hangsúlyozta Debrecen spirituális központ szerepét, ahol három püspökség – református, római-, illetve görögkatolikus – működik, és a városban van az ország legnagyobb zsidó közössége.


Kocsis Fülöp, a hajdúdorogi görögkatolikus főegyházmegye érsek metropolitája (b) felszenteli a turisztikai látogatóközpontot Debrecenben az átadása napján, 2020. július 5-én. A látogatóközpontot a hajdúdorogi görögkatolikus főegyházmegye és a debreceni önkormányzat közösen építette. MTI/Czeglédi Zsolt

Az Attila téri görögkatolikus templom 2015 óta a főegyházmegye főszékesegyháza, a szomszédságában kapott helyet a Hit és kultúra turisztikai látogatóközpont, amely segít megismerni a debreceni görögkatolikusok történetét, találkozóhelyül szolgál a közösségnek, és a térség ezzel a görögkatolikusok hitéleti központja lett – mondta Papp László.

A kormány támogatásával, a hajdúdorogi főegyházmegye és Debrecen önkormányzata által közösen épített turisztikai látogatóközpontot Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita szentelte fel.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.