Még mindig nem tisztázta magát a vádak alól a bocskaikerti polgármester, megakasztották a kinevezését

Helyi hírek

A pénteki megyei közgyűlésen a 12 fideszes képviselő ugyan megszavazta, hogy Szőllős Sándort, Bocskaikert fideszes polgármesterét nevezzék ki a Hajdú-Bihar megyei Fejlesztési Ügynökség felügyelőbizottsági tagjává, ám a hiányzó közgyűlési képviselők miatt nem volt meg a szükséges 13 szavazat a minősített többséghez – közölte a Momentum színeiben politizáló Kiss László.

A meglepő és végtelenül cinikus javaslatot a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés tehát elutasította 2 Momentum-os nem és 3 tartózkodás mellett. Hálás vagyok, hogy a 6 további ellenzéki mandátumot nyertből 3 jelenlévő képviselő tartózkodással végül-is hozzájárult ahhoz, hogy Szőllős Sándor kinevezését a mai közgyűlésen elutasítsuk

– írta Kiss.

Pártjának az az álláspontja, hogy Szőllős Sándornak addig nincs helye ott, amíg nem tisztázza magát az ellene felhozott vádak alól. Itt Kiss László arra az ügyre céloz, amely szerint Szöllős Sándor a település nevében 2015-ben 34,5 millió forintot nyert egy európai uniós pályázaton falusi szálláshely létrehozására, de a helyiek elmondása szerint éveken keresztül a sógornője lakott az ingatlanban.

Két éve az eset kirobbanásakor a Magyar Államkincstár és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is vizsgálatot indított Szőllős Sándor bocskaikerti polgármester ellen, de ezek eredményéről semmilyen tájékoztatást nem kapott a közvélemény.

MOMENTUMOS SIKER: MEGAKASZTOTTUK BOCSKAIKERT POLGÁRMESTERÉNEK A MEGYEI FEJLESZTÉSI ÜGYNÖKSÉG FELÜGYELŐBIZOTTSÁGI…

Közzétette: Kiss László – Momentum – 2020. június 26., péntek