Édességgel, tombolasorsolással várják a véradókat a Csokonai Színházban

Helyi hírek

Újra véradás lesz, édességgel, tombolasorsolással várják a donorokat a Csokonai Színházban a Vöröskereszt önkéntesei, munkatársai június 4-én, 13-18 óra között. A véradást meghosszabbították, sorszámokkal gyorsítják, és igyekeznek kellemessé tenni a várakozást.

Hóeleji véradásra invitálják a váradókat a Magyar Vöröskereszt Debrecen Területi Szervezetének önkéntesei a debreceni Csokonai Színház művészeivel, munkatársaival együtt 2020. június 4-én 13 és 18 óra között a teátrum 155 éves épületében. Újra színészekkel, színházi emberekkel adhatnak vért a segítő szándékú emberek, és számíthatnak apró kedvességekre; édességekre és tombolasorsolásra. A színház ajándékcsomagjait nyerhetik meg a szerencsés véradók a nap végén.

Mint ismert a veszélyhelyzet miatt a véradótérben egyszerre öt ember tartózkodhat, ezért a szokottnál hosszabb ideig, 5 órán át tart az alkalom, sorszámot kapnak a jelentkezők, és hangulatosabb várakozásra is számíthatnak.

Mindezzel együtt szeretettel kérik a donorok türelmét és kitartását, mert nagyon nagy szükség van a vérkészítményekre az egészségügy újrainduló ellátásaihoz.

Ajándékozás vidéken is

A megye településeinek központjaiba rendszeresen szervezi véradásait a Magyar Vöröskereszt Megyei Szervezete, hogy a véradók időt, pénzt spórolhassanak. Az előttünk álló héten 5 helységbe költözik ki a donáció Vámospércsre, Ebesre, Létavértesre, Hajdúszovátra és Hajdúdorogra. Szinte mindenütt kisebb-nagyobb ajándékokkal lepik meg a véradókat. Igaz, a donorok mindig hangsúlyozzák, nem ezért, hanem segíteni jönnek. Az önkéntes véradókat ezért nevezik a mindennapok csendes hőseinek, a véradás ügyének rejtőzködő főszereplőinek.

A Vöröskereszt szervezői észrevették, hogy akik 18-65 év közötti családtagjukkal, barátjukkal, ismerősükkel jönnek vért adni, azok kellemesen elbeszélgetnek a várakozás alatt a 2 méteres távolság megtartása mellett is. Ajánlják ezért, hogy akik tehetik, tegyék közös programmá a véradást.

 

A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradásai június 10-ig:

DÁTUM IDŐPONT TELEPÜLÉS HELYSZÍN CÍM
2020.06.03. 14:00-17:00 Vámospércs Egészségügyi Szakkellátó Piac u. 4.
2020.06.04. 13:00-18:00 Debrecen Csokonai Színház Kossuth u. 10.
2020.06.08. 14.00-17:30 Hajdúdorog Művelődési Ház Böszörményi u. 5.
2020.06.09. 15:30-17:30 Ebes Művelődési Ház Kossuth u. 32-34.
2020.06.10. 09:00-13:00 Létavértes Sporttelep Debreceni u. 1.
2020.06.10. 15:00-17:00 Hajdúszovát Kodály Zoltán Művelődési Ház Hősök tere 9.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.