Bővült a segélyalapból támogatható debreceniek köre

Helyi hírek

A fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállalók és a tevékenységüket szüneteltető egyéni vállalkozók is nyújthatnak be kérelmet Debrecen Város Segélyalapjához és emelkedett a támogatás összege is – jelentette be Papp László polgármester azon az eseményen, ahol két kérelmezőnek nyújtották át a megítélt természetbeni támogatást.

Április 23-tól lehet kérelmet benyújtani Debrecen Város Segélyalapjához azoknak, akik a járvány miatt vesztették el állásukat vagy kerültek nehéz anyagi helyzetbe. Az eredeti felhívás szerint azok számíthattak segítségre, akiknek megszűnt a munkájuk. 

Április 23-a óta csaknem kétszáz kérelem érkezett: a közüzemi számlák vagy a lakásbérleti díj befizetéséhez, vagy a digitális oktatáshoz szükséges eszközök beszerzéséhez lehet segítséget kérni, illetve természetbeni támogatást lehet igényelni.

Debrecen Város Segélyalapjából kapott természetbeni támogatást Erdős Anett és Huba Nóra, mindketten a járvány miatt veszítették el állásukat. Erdős Anett egy családi napköziben dolgozott, amely kénytelen volt bezárni, Huba Nóra pedig egy vállalkozásnál volt adminisztratív munkatárs.

– A beérkezett kérelmek alapján úgy döntöttünk, hogy kiszélesítjük a lehetőséget, hogy minél többen részesülhessenek a támogatásból – fogalmazott Papp László polgármester tájékoztatóján.

Az új feltételek szerint azok a 2020. január 1. napját megelőzően már debreceni állandó lakóhellyel rendelkező, életvitelszerűen Debrecenben élő magánszemélyek nyújthatják be kérelmüket:

  • akiknek foglalkoztatásra irányuló jogviszonya a veszélyhelyzet kihirdetését (2020. március 11. napja) követően megszűnt, 

 

  • akik a munkáltatójukkal 2020. március 11. és 2020. május 4. napja között született megállapodásban legalább 30 nap fizetés nélküli szabadság igénybevételéről állapodtak meg és a munkáltató igazolja, hogy erre az időre nem fizetett munkabért a dolgozónak, 
  • akiket a munkáltató 2020. március 11. és 2020. május 4. napja között meghozott intézkedésével legalább 30 napra mentesített a munkavégzés alól és erre az időre munkabért sem fizetett,
  • akiket a munkáltató 2020. március 11. és 2020. május 4. napja között meghozott intézkedésével a legalább 15%-kal csökkentett, de minimum napi 2 órás munkaidőben foglalkoztat,
  • akik egyéni vállalkozói tevékenységük szünetelésére irányuló bejelentésüket 2020. március 11. és 2020. május 4. napja között tették meg, és ez legalább 30 napig fennállt

 

  • és a családban élők egy főre számított havi jövedelme nem haladja meg a 60.000- Ft-ot.

A csökkentett munkaidőben foglalkoztatottak is igényelhetnek támogatást, ők a munkaidő-csökkenés mértékétől függően a támogatások 50, illetve 33%-át kaphatják.

Emeltünk a támogatási összegeken is: 

  • Közüzemi számlák költségeire az eddigi 20.000 Ft/hó helyett legfeljebb 30.000 Ft/hó, 
  • lakásbérleti díj támogatására az eddigi max. 30.000 Ft/hó helyett 40.000 Ft/hó, 
  • a természetbeni támogatásra az eddigi 13.000 Ft/hó helyett 20.000 Ft/hó adható.

A már korábban megítélt támogatásokat a következő havi támogatás folyósításakor visszamenőleg ki fogjuk egészíteni. Az elutasított kérelmek felülvizsgálata is megtörténik, tehát nem kell senkinek új kérelmet benyújtani, akit azért utasított el a támogató, mert fizetés nélküli szabadságon volt, vagy csökkentett munkaidőben foglalkoztatták, vagy tevékenységét szüneteltető vállalkozóként kért támogatást.

A kérelmekkel kapcsolatos összes információ elolvasható a debrecen.hu oldalon, ott a szükséges adatlap is letölthető. 

A kérelem kitöltéséhez segítséget nyújtanak a területileg illetékes család- és gyermekjóléti szolgálatok munkanapokon az alábbi elérhetőségeken:

  • Debrecen Megyei Jogú Város Család- és Gyermekjóléti Központja (Debrecen, Thomas Mann u. 2/A.): 8.00-16.00 óra között. Tel.: (52) 411-133, (52) 447-724
  • Forrás Lelki Segítők Egyesülete Család- és Gyermekjóléti Szolgálata (Debrecen, Kishegyesi út 36.): 8.00-14.00 óra között, Telefon: (52) 492-757
  • Héra Család- és Gyermekjóléti Szolgálat (Debrecen, Pósa u. 1.): 8.00-12.00 óra között, Tel.: (52) 478-123, (52) 525-508
  • A Segélyalappal kapcsolatosan tájékoztatást nyújtunk az önkormányzat telefonos ügyfélközpontjában is hétköznap, munkaidőben a 06-52-517-768; 06-52-517-614; 06-52-517-631 telefonszámokon.

Debrecen Város Segélyalapot példátlan debreceni összefogás jellemzi, eddig 130 millió forint gyűlt össze az önkormányzati alszámlán.