Szájmaszkokat varrnának a debreceni reformátusok, önkénteseket és támogatókat várnak

Helyi hírek
Koronavírus

A Nagytemplom és intézménye, a Nyitott Ajtó Szociális Központ szeretné elkezdeni mosható szájmaszkok készítését. Elsősorban a szociális ellátó rendszerekben, egészségügyi intézményben dolgozók számára és a segítő önkéntesek számára készülnek a maszkok, de természetesen a gyülekezet tagjainak, magánembereknek is.

A készítendő szájmaszk prototípusa infektológus szakember jóváhagyásával készült el, két rétegű, zsebbel bővített, mosható, fertőtleníthető, sokszor felhasználható, s amelynek a zseb részébe akár papírzsebkendő(k) elhelyezése által a szájmaszk biztonságossága tovább növelhető. Ez a típusu szájmaszk megfelelő higiénés szabályok betartásával akár 50-60%-os védelmet is nyújthat a használói számára.

A készítés során az anyagok nem jelentenek fertőzés kockázatot (az anyag mosás, fertőtlenítés, vasalás után kerülne az önkéntes készítőkhöz), természetesen akut vagy krónikus infekcióban szenvedők, nyílt sebbel, kanüllel rendelkezők, valamint multirezisztens kórokozó hordozókat arra kérünk, hogy ebben az önkéntes szolgálatban most ne vegyenek részt. A szájmaszk, megfelelő kézhigiénével, maszk viselésével és az otthoni munkaterület tisztán tartásával, biztonságosan előállítható bárki otthonában.

– írják a közleményben.

A terv tehát elkészült, de összefogás nélkül sajnos nem tudják megvalósítani. Az anyag beszerzése máris jelentős probléma, az üzletekben nem lehet kapni a szájmaszk előállításához szükséges anyagot. Egy kisebb mennyiségű anyag már rendelkezésükre áll, de ez sajnos nem biztos, hogy le tudja fedni azt az igényt, amivel szembesültünk.

Amire szükség van:

  • anyagra: pamutvászon, lepedő anyag, sűrű szövésű pelenka anyag, fehér cérna, lehetőleg minden fehér színben (kivéve, ha színtartó az anyag és bírja a 95 fokos mosást)
  • önkéntesekre:- varrásban jártas személyekre (a kiszabott maszk 10 perc alatt megvarrható)
    • szabást, vasalást vállaló személyekre
    • szállítást vállalni tudó személyekre (anyagot eljuttatni varrásra, vagy onnan a címzettekhez, stb.)
  • imádkozó emberekre: kérünk minden kedves testvért, hogy ne feledkezzünk el az ima erejéről. Támogassák ezt az ügyet imájukkal, de hordozzák imában azokat is, akik már megbetegedtek, valamint mindazokat, akik annak érdekében fáradoznak, hogy a mostani helyzetben segíteni tudjanak másoknak! Kérjük Istent, hogy mindannyiunk egyéni és közös imádságát meghallva mihamarabb egy új és reményteljes jövőt adjon nekünk!
  • pénzbeli adományokra: a maszkok anyagköltsége kb. 200 Ft-ba kerül) darabonként (anyagbeszerzés, anyagköltségek, önkéntesek védőeszközzel történő ellátása miatt). Mivel nem szeretnénk a maszkokat pénzért árulni, ezért aki teheti, kérjük, hogy a Nagytemplom számlaszámára fizesse be azt az összeget, amivel ezt a közös ügyünket támogatni tudná:

A Debrecen Nagytemplom Református Egyházközség számlaszáma:

11738008-20080437

a közleménybe kérjük beírni: adomány vírus elleni védekezésre

Önkéntesek jelentkezését a következő elérhetőségeken várjuk:

Lelkészi hivatal telefonszáma:  

Hétköznap 10-16 óra között:  06 52 614-160, 06 52 614-162

Hétköznap 16-20 óra között: 06 30 583 2794 diakónus

Libor Andrea diakónus, Email címe:

diakonia@nagytemplom.hu

A szájmaszk készítéséhez szükséges természetbeni felajánlásaikat a Nyitott Ajtó      Szociális Központba lehet eljuttatni: 4026 Debrecen, Múzeum u. 2. sz.

Kiss Ilona intézményvezető, program koordinátora a következő telefonszámon érhető el:

06 30 676 0205

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.