Pedagógus nyílt nap tárlatvezetéssel és workshoppal a MODEM-ben

Helyi hírek

A rendszerváltás harmincadik évfordulóján, 2019-ben a MODEM hároméves oktatási projektet indított, amely elsősorban a középiskolásokat ismerteti meg az elmúlt három évtized magyar képzőművészetével.

Az intézmény munkatársai további szakemberek bevonásával az 1989-2019 közti időszak minden évéből kiválasztanak egy-egy magyar műalkotást, a műveket pedig a MODEM két hónapra kiállítja. A MODEM munkatársai egy workshop keretében minden alkotáshoz művészetpedagógiai foglalkozást társítanak, amelyet pedagógusokkal közösen építenek fel. Ezúttal szeretnénk kísérletezni azzal is, hogy mi történik, ha kivételesen nem egy műalkotás kerül a foglalkozások középpontjába, hanem egy olyan csoportos kiállítás – kísérleti művészetpedagógiai program –, amelynek létrehozásába bevontuk magukat a diákokat is. A projekt március 7-től június 28-ig tart a MODEM-ben, amelyen szeretnénk, ha minél több általános és középiskolás diák részt venne.

A nyílt napon a projekt kurátora, Don Tamás egy rövid workshop keretében
igyekszik felkelteni a pedagógusok érdeklődését és kedvét a kísérleti
kiállítás és a diákok bevonása iránt.

A program március 5-én 14 órától kerül megrendezésre.

A tervezhetőség érdekében a visszajelzést köszönettel vesszük az alábbi
címen: regisztracio@modemart.hu