Debrecenben is várja a könyvadományokat a Libri

Helyi hírek

A Libri Könyvkereskedelmi Kft. egyik legfontosabb célja, hogy eljuttassa az olvasás élményét oda is, ahova különben nem jutnának el a könyvek. Tavaly hét Mesepontot helyeztek ki országszerte, amit idén további három helyszínnel bővítenek, így már tíz helyszínen tudják várni a felajánlásokat.

A Libri Váltsuk valóra a meséket! elnevezésű kampánya során az olvasók bebizonyították, hogy igenis van igény az adományozásra. 2018-ban 45 000 könyvvel járultak hozzá ahhoz, hogy több mint 60 gyermekintézménybe, hátrányos helyzetű, illetve beteg gyerekekhez jusson el az olvasás élménye. A vállalat tavaly nyáron hét üzletében helyezett ki Mesepontokat, ahová december 6-ig közel 3500 könyvadomány érkezett. 

Idén a könyvgyűjtés február 1-től már tíz helyen folytatódik, ide várják a jó állapotú, 3-18 éves korosztálynak szóló könyveket. Annak érdekében, hogy mindenki találhasson az adománykönyvek között kedvére valót, a Libri könyvesboltjaiban mesekönyveket, lapozgatókat és foglalkoztató kiadványokat, színezőket, ifjúsági regényeket, valamint ismeretterjesztő könyveket is várnak. Az adományokért cserébe az olvasók egy kedvezménykupont kapnak, a könyvek pedig olyan kórházakba kerülnek, ahol a Libri olvasósarkokat állított fel.

A Libri Mesepontok az alábbi könyvesboltokban várják az adományozni vágyókat február 1. és december 6. között:

  • Libri Allee Könyvesbolt (Budapest, Váli u. 3.)
  • Libri Duna Plaza Könyvesbolt (Budapest, Váci út 178.)
  • Libri Debrecen Könyvesbolt (Debrecen, Csapó u. 30.)
  • Libri Kecskemét Malom Könyvesbolt (Kecskemét, Korona u. 2.)
  • Libri Pécs Plaza Könyvesbolt (Pécs, Megyeri út 76.)
  • Libri Győr Plaza Könyvesbolt (Győr, Vasvári P. út 1/a)
  • Libri Szeged Árkád Könyvesbolt (Szeged, Londoni krt. 3.)

Új Mesepontok:

  • Libri Savaria Plaza Könyvesbolt (Szombathely, Körmendi út 52-54.)
  • Libri Alba Plaza Könyvesbolt (Székesfehérvár, Palotai út 1.)
  • Libri Miskolc Plaza Könyvesbolt (Miskolc, Szentpáli u. 2-6.)

További információkat a Libri Mesepontokról itt találhatnak.

A könyvadományok a Libri beteg gyerekek számára létrehozott kórházi olvasósarkaiba kerülnek. A kényelmes és barátságos olvasósarkok teret biztosítanak a nyugodt, meghitt olvasáshoz. A Libri újra és újra feltölti könyvekkel az olvasósarkokat.

Ahol már várják a gyerekeket a Libri olvasósarkok:

  • Heim Pál Gyermekkórház, Gasztroenterológiai osztály
  • Szent László Kórház, Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs osztály
  • Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Gyermekosztály
  • Veszprém megyei Csolnoky Ferenc Kórház, Gyermekosztály
  • Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház, Gyermekosztály

A Libri 2018 óta működő kórházi olvasósarkairól itt tájékozódhat bővebben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.