Vészfékezés helyett inkább dudált az autós – halálos balesetet okozott

Helyi hírek

A Debreceni Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondtalan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki Polgáron ütközött egy kerékpárossal. A 22 éves vádlott 2019. március 29. napján 20 óra 30 perc körül, a sebességhatárt túllépve, mintegy 60 km/h sebességgel közlekedett autójával Polgár belterületén.

Haladása során észlelte, hogy vele szemben a kanyarodó forgalmi sávban kivilágítás és fényvisszaverő mellény nélkül, a közúti forgalommal szemben közlekedik egy kerékpáros.

A vádlott lassító fékezést hajtott végre, majd hangjelzést adott a sértettnek, aki a kürt hallatán áttért a vádlott forgalmi sávjába, ahol összeütköztek. A sértett a kerékpárjával együtt a gépkocsi motorháztetőjére került és több mint 30 méter megtétel után az aszfaltra esett

A baleset következtében az erősen ittas állapotú, 24 éves sértett olyan súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A baleset a vádlott többszörös KRESZ szabályszegése miatt jött létre és a sértett halála is ezzel összefüggésben következett be. Ha az autóvezető betartotta volna a megengedett 50 km/h sebességet és a veszélyhelyzetre azonnali, intenzív fékezést végzett volna, a baleset bekövetkezése elmaradt volna.

A Debreceni Járási Ügyészség a vádlott ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon. A vádiratban felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy emellett a járásbíróság a vádlottat végleges hatállyal tiltsa el a közúti járművek vezetésétől.

A rendőrség által a helyszínen készített fényképfelvétel az alábbi linken található meg:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.