Gálaeseményen köszönték meg a védőnők egész éves munkáját Debrecenben

Helyi hírek

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézetében 2019. december 14-én gálaeseményen köszönték meg a védőnőknek az elmúlt évben végzett elkötelezett munkájukat. Az eseményen Széles Diána, Papp Csaba és Berényi Ervin mondtak köszöntőt.Papp Csaba, a DAEFI igazgatója elmondta, hogy a komplex vizsgálatoknak köszönhetően két gyermeknél derült ki olyan életveszélyes betegség, melyről korábban nem tudtak.

Széles Diána alpolgármester köszöntőjében kiemelte, hogy mennyire fontos a védőnők tevékenysége és elmondta, hogy a debreceni egészségügyi alapellátásban a beteg és az itt dolgozók vannak az első helyen és ehhez a város lehetőségeihez mérten mindenben hozzájárul.

Debrecen gondoskodó városként 2019. szeptemberében komplex egészségügyi szűrőprogramot indított a Debreceni Egyetemmel és a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézettel közösen, melynek célja, hogy a város korszerű körülményeket teremtsen a debreceniek számára az egészségmegőrzés területén. Az egész napos, komplex, szervezett módon történő programban minden debreceni óvodás és iskoláskorú gyermek részt vehet – segítve ezzel őket és családjukat. 

A gálaműsort a Pósa utcai egészségügyi központban tartották meg.

Fotó: Miskolczi János

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.