23 hónapig ült rács mögött ártatlanul a fia – jön a következő tárgyalás a Balla Irma-gyilkosság ügyében

Helyi hírek

December 2-án, reggel 9-től. Szakértők meghallgatásával folytatódik a Balla Irma-ügy a Debreceni Ítélőtáblán.

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2019 januárjában, különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt D.L. vádlottat 15 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

Ítéletet hoztak a Balla Irma-gyilkosság ügyében

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, életfogytig tartó fegyházbüntetés érdekében fellebbezett azzal, hogy a vádlottat leghamarabb 30 év elteltével lehessen feltételes szabadságra bocsátani. A vádlott és védője felementésért, enyhítésért fellebbezett.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott anyagi gondokkal küzdött, ezért 2017 áprilisában a késő esti órákban, Debrecenben, a sértett házához ment, azzal a szándékkal, hogy az általa egyedülállónak megismert asszonytól pénzt és egyéb értékeket szerezzen.

A telek kerítését képező OSB lapokat megbontotta, majd sértett lakrészének ablakán benézve látta, hogy a sértett a házban egyedül tartózkodik, és ébren van. A vádlott a kulcsra nem zárt bejárati ajtón bement és

a nála lévő feszítővassal a sértett fejét megütötte, aki az ágyon hanyatt esett, majd több alkalommal ütötte a sértett arcát, fejét. Ezt követően a vádlott a feszítővassal a sértett nyakára ütött olyan gégesérüléseket okozva, amelyek következtében B. I. sértett azonnal meghalt.

A vádlott ezt követően elvette a mobiltelefonját, MP3 lejátszóját és 20.000.- Ft készpénzét, majd egy ronggyal a lakásban megfogott tárgyakról, kilincsről ujjlenyomatát letörölte és a bejárati ajtót kulcsra zárva a helyszínről távozott. A sértett holttestét a másnap hazaérkező fia találta meg.

Az ügyben eredetileg 2008-ban Debrecenben emeltek vádat, ahol

a sértett fiát (ifj. Schönstein Sándort) gyanúsították édesanyja megölésével. A Debreceni Törvényszék 2010-ben hozott ítéletét – melyben a fiú bűnösségét állapította meg – a Debreceni Ítélőtábla hatályon kívül helyezte, és új eljárás lefolytatását rendelte el.

A megismételt eljárásban a Debreceni Törvényszék 2012-ben felmentette a sértett fiát, aki 23 hónapot töltött rács mögött. Ezt az ítéletet 2013-ban a Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta.

Ezt követően 2015 decemberében emelt vádat az ügyészség D. L. vádlottal szemben ugyanezen bűncselekmény miatt és az eljárás lefolytatására a Nyíregyházi Törvényszéket jelölték ki.

Balla Irma fia a Hír TV Riasztás című műsorában beszélt kálváriájáról: