Borkai Zsolt felesége, lánya és fia is nagy lábon él – nem tudni, miből

Helyi hírek Ország

Hadházy Ákos független képviselő járt utána, hogy a jachtos szexpartiról elhíresült győri polgármester családtagjai sem éppen a puritán életvitelükről híresek.

Ami valószínűsíthető:

Borkai Zsolt polgármesteri fizetéséből és olimpiai járadékából, továbbá felesége tanári fizetéséből ezeket a kiadásokat nem tudták volna finanszírozni.

Lányának 22 évesen 45 milliós lakása lett

Borkai Zsolt lánya, Petra például 2014-ben, 22 évesen tulajdonosa lett egy 88 négyzetméteres, 2+1 fél szobás Duna-parti lakásnak, melyhez tartozik hozzá egy 57 négyzetméteres terasz is.

A szerény hajlék ára a korabeli ingatlanárak alapján legalább 40, de inkább 45 millió forint lehetett.
A tulajdoni lap tanúsága szerint az OTP Jelzálogbank 25 millió forint kölcsönt adott rá, vagyis 15-20 millió forintot a Borkai lánya önrészként fizetett ki – ezen felül akkor 22 éves, nehéz sorsú lánynak rendelkeznie kellett olyan jövedelemmel, amire a bank adott 25 milliót…

Hogy ez a pénz honnan jön, nem tudni. Borkai Petra nevén csak egyetlen cég van, de annak tavaly – papíron – csak egyetlen millió bevétele volt – írja Hadházy.

Árbevétel nélküli cég pénzeli Borkai fiát

A szexbotránya ellenére újraválasztott győri polgármester fia, Borkai Ádám ügyvezetője az Akonia Ingatlanforgalmazó Kft.-nek, amelynek

nincsen árbevétele és évek óta veszteséges, mégis évente 12 millió forint bért fizet neki. Az ifjú Borkai emellett a nemzetközi kapcsolatok koordinátora a győri kézilabdaklubnál.

Hadházy Ákos arra is felhívta a figyelmet, hogy a 24 éves Borkait más feladatért is fizetik a Győri Audi ETO KC-nál,

a klub 2019/2020-as szezonra szóló, tao-támogatás iránt benyújtott kérelmében ugyanis „technikai vezetőként” hivatkoznak rá.

Rajta kívül a dokumentum szerint még Bartha Csaba ügyvezető elnök fizetésére kértek támogatást. Kettejük éves bérköltsége a kérelem szerint 21,9 millió forint, amit, ha egyenlően osztanak el, nagyjából havi bruttó 900 ezer forintos fizetést jelent.

A dokumentumból az is kiolvasható, hogy Borkai Ádámnak – aki egyébként korábban labdarúgó volt, nem kézilabdázó – nincs meg a szakmai licence, annak beszerzése „folyamatban van”.

A klub honlapján nem látni nyomát annak, hogy a nemzetközi kapcsolatok koordinálásán kívül Borkainak bármilyen más feladata lenne, technikai vezetőként Molnár Péter van feltüntetve.

A Borkai-család egyelőre arról is hallgat, hogy a polgármester feleségének miből telhetett a sokorópátkai 4 hektáros, teniszpályás birtokra.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.