Ismét sikeres volt a Debreceni Járásbíróságon a dolgozók gyermekeinek táboroztatása

Helyi hírek

A „Családok a fókuszban” pillér az Országos Bírósági Hivatal elnöke által meghirdetett Fenntartható Értékeink Program egyik eleme, amely a bírósági dolgozók és az ügyfelek szempontjából ráirányítja a figyelmet a család fontosságára. Hangsúlyos szerepet kap a karrier – család – egészség egyensúlyának megteremtése, a bírósági szervezet családbarát intézkedésekkel támogatja, a Debreceni Törvényszék kiemelt feladatának tekinti az összhang biztosítását, valamint a szervezet családbarát szemléletének fejlesztését.

A Debreceni Járásbíróság, amely már háromszor nyerte el a „Családbarát munkahely” címet 2019-ben immár 4. alkalommal tartott szervezett gyermekfelügyeletet a tanítási szünet kezdetétől a törvénykezési szünet kezdetéig. Ez négy hetet ölel fel. Minden héten 18-20 gyermek volt a táborban, a nagy érdeklődést jelzi, hogy volt olyan gyermek, aki mind a négy hetet a bíróságon töltötte. A Debreceni Járásbíróság így hozzájárult ahhoz, hogy a kollégák munkavégzés alatt is biztonságban tudhassák gyermekeiket, akik eközben hasznosan és élménydús programokkal tölthették a szünidőt.

Reggel a szülő hozta magával a gyermeket, majd munka után 16 órakor együtt mentek haza. A tábort, mint minden évben most is Tőzsérné Szilágyi Anita – a járásbíróság végrehajtási ügyintézője – vezette.

A programok között szerepelt az állatkert meglátogatása, de a kicsik voltak az Agorában, a Nagyerdőn, kincsvadászaton, ezen kívül tartottak kézműves foglalkozást, valamint meglátogatták a Bánki Arborétumot és a Csodakutya Alapítványt is.

A Debreceni Járásbíróság programjának sikerét annak sokszínűsége, hasznosságát pedig az mutatja, hogy a kisgyermekes szülők – gyermekeiknek tartalmas időtöltést biztosítva – nyugodtan végezhették munkahelyi feladataikat a nyári hónapokban is.