Evangéliumi elvek szerint nevelnek majd 100 debreceni óvodást

Helyi hírek

Iszlai Endre, a Debrecen-Nagysándor-telepi Református Egyházközség lelkipásztora mesél az országos óvodafejlesztési programról, valamint az új, Nádsíp utcai Református Óvodáról, ami várhatóan a 2021/2022-es nevelési évben nyitja meg a kapuit.

Mit kell tudni az országos református óvodafejlesztési programról?

Magyarország Kormánya 2017-ben 30 milliárd forint óvodafejlesztési és építési támogatásban részesítette a Magyarországi Református Egyházat. Egyházunk országos óvoda programjának keretében több mint 60 helyszínen kerül sor óvodafejlesztésre vagy építésre. A különböző helyszíneken új építés, bővítés és átvétel is megvalósulhat. A projekt eredményeképpen olyan kiterjedt református óvodahálózat alakul ki, amely szellemiségében és szakmaiságában is egységes alapokon nyugszik, és hasonló arculatot kap.  Eszerint infrastrukturális és szakmai értelemben is olyan óvodák jönnek létre szerte az országban, melyek egyszerre felelnek meg a jogszabályi követelményeknek, a modern kor elvárásainak és a keresztyén nevelés feltételeinek.

Hogyan történik a projekt megvalósítása?

Az „Országos óvoda program” megvalósítása érdekében egyházunk Zsinati Hivatalának Pályázati Irodája 2018-ban új szervezeti egységgel bővült: létrejött az Óvodafejlesztési Projektiroda. Ennek az irodának a feladata és célja a nevezett projekt teljeskörű lebonyolítása. 

Szintén 2018-ban az óvodafejlesztési/építési szándékukat kifejező egyházközségek, egyházmegyék vagy egyházkerületek összeállíthatták igényeiket a tervezett építési beruházás jellegéről és a lényegesebb demográfiai helyzetről, indokoltságról. Ezek az igények véleményezésre kerültek, majd az Óvodafejlesztési Projektiroda részletes intézmény-alapítási és működtetési, valamint műszaki felmérést végzett az érintett területeken. Ennek a munkának az eredményeképpen megerősítést nyert, hogy a Debrecen-Nagysándor-telepi Református Egyházközség területén új református óvoda építése indokolt és az támogatást nyer az országos református óvodafejlesztési projekt keretén belül. 

Hol és mikor lesz új református óvoda Debrecenben?

A Nagysándor-telepi Református Egyházközség által bonyolított óvodafejlesztés és építés a Nádsíp utcán valósul meg. A fejlődő Nyugati ipari park közelében, a Kishegyesi út térségében található a Nádsíp utca, közvetlenül a Fészek Lakópark mellett. Itt található az a 3600 nm-es telek, amely korábban a debreceni önkormányzat tulajdonában volt. Az önkormányzat támogatólag állt hozzá a református egyház elképzeléséhez és a tulajdonában lévő telket az Egyházközség megvásárolhatta a projekt keretén belül. Ez a telek alkalmas egy új 4 csoportszobás, mintegy 100 gyermek fogadására kész óvoda kialakítására. A tervezési folyamat elindult, a kivitelezési munka 2020-ban, az intézmény indulása pedig 2021 őszén várható. Tehát a 2021/2022-es nevelési évben Debrecenben a Nádsíp utcán megnyitja kapuit egy új református óvoda.

Kiknek épül az új református óvoda?

A projekt keretén belül olyan óvodák létesülnek, melyek egyszerre felelnek meg a jogszabályi előírásoknak és a keresztyén nevelés feltételeinek. Hangsúlyos tehát, hogy intézményünkben az evangéliumi elvek lesznek nevelési eszménnyé és belső ösztönzővé. Ahhoz hogy ez megvalósuljon, szeretnénk, ha majdani segítőink és dolgozóink mindegyike osztozna a keresztyén világszemléletben. Intézményünk elsősorban azon református, keresztyén családok számára kíván segítő kezet nyújtani gyermekeik neveléséhez, akik elfogadják értékeinket és nevelési elképzeléseinket. Fontosnak tartjuk, hogy olyan közösséget építsünk és formáljunk, ahol a fejlődésben lévő gyermekek már kis koruktól élményeket, tapasztalatokat gyűjthetnek a tudás mellett. A gyermekek személyiségének és képességeinek fejlődését a családi neveléssel együtt szeretnénk megalapozni: fontos lesz tehát a gyermek, a szülő és az intézmény közötti kapcsolat és kötődés. És tesszük mindezt, annak érdekében, hogy kiegyensúlyozottan fejlődő, önálló, nyitott, és az iskolát váró kisgyermekké váljon a ránk bízott drága kincs.