Miért nem fejlődik Debrecen keleti városrésze? Csörtét váltott a DK és az önkormányzat

Helyi hírek

Debrecen keleti városrésze fejlesztésének elmaradásáért ostorozta a jelenleg Fidesz-KDNP városvezetést a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás pártszövetség polgármesterjelöltje hétfőn sajtótájékoztatón.

Varga Zoltán a választókerület egyéni önkormányzati képviselőjelöltjével, Tyll Attilával közösen tartott tájékoztatón azt mondta, szövetségük “minden erejével azért küzd, hogy a leszakadó, elhanyagolt városrészek lakói azt érezhessék, ők is megbecsült, teljes jogú tagjai a közösségnek, Debrecen városának”.

“Ezért – amennyiben erre lehetőséget kapunk –

haladéktalanul megkezdjük a leszakadó, elhanyagolt keleti városrész rehabilitációját, az ötvenes éveket idéző, lepukkant közösségi ház felújítását, az áldatlan közlekedési káosz, a folyamatos dugók megszüntetését, az utak, járdák burkolatának felújítását, megerősítését”

– tette hozzá.

Az ellenzéki polgármesterjelölt külön kitért a csapókerti általános iskola melletti utcák helyzetére, miután a szülők szerinte “évek óta reménytelenül küzdenek egyetlen gyalogátkelőhely létesítéséért a Jánosi utca – Kisfaludy utca kereszteződésében”. Ez az állapot tarthatatlan – mondta.

Varga Zoltán szavai alátámasztására krétával rajzolta fel a kijelölt átkelőhelyet az úttestre a sajtótájékoztató helyszínén, a két utca kereszteződésében, és a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás pártszövetség nevében

felszólította “Debrecen leköszönő vezetését”, hogy “azonnal és haladéktalanul kezdjék meg a Jánosi utcán a gyalogátkelőhely kiépítését, ne várják meg, hogy egy esetlegesen bekövetkező tragédia kényszerítse azt ki”.

“A Csapókerti általános iskola és a Mesekert óvoda Jánosi utcai tagintézménye megközelítését két gyalogátkelő is segíti a Jánosi utca – Mátyás király utca – Süveg utca kereszteződésében. Ráadásul a Mátyás király utca gyalogátkelőnél korszerű, sárga villogós figyelmeztető rendszert is telepítettünk, hogy minél biztonságosabban tudjanak átkelni ott a szülők és a gyermekek” – reagált az elhangzottakra a városháza sajtószolgálata.

Közleményük szerint az autóval érkezőknek a Jánosi utcán parkoló öblök állnak rendelkezésükre, hogy járműveikből biztonságosan ki tudjanak szállni a gyermekeik. A biztonságos közlekedés érdekében a Jánosi utcán 30 kilométer/órás forgalomkorlátozás van érvényben, valamint a járművezetők figyelmét táblák hívják fel a gyalogosforgalomra.
A városháza arról is tájékoztatott, hogy a Jánosi utca érintett szakaszán évek óta nem volt közlekedési baleset a gyalogos közlekedés miatt. A Kisfaludy utcai csomópontban egyébként gyalogátkelő épül, amelynek a tervezése jelenleg zajlik, a jövő évben pedig indul a kivitelezés – tették hozzá.

A debreceni önkormányzat az alábbi közleménnyel reagált

A Csapókerti Általános Iskola és a Mesekert óvoda Jánosi utcai tagintézménye megközelítését két gyalogátkelő is segíti a Jánosi utca – Mátyás király utca – Süveg utca kereszteződésében. Ráadásul a Mátyás király utca gyalogátkelőnél korszerű, sárga villogós figyelmeztető rendszert is telepítettünk, hogy minél biztonságosabban tudjanak átkelni ott a szülők és a gyermekek.

Ha busszal érkeznek a családok az iskolához vagy az óvodához, onnan is biztonságosan eljutnak az intézményekbe, mert az egyik irányból (a Sámsoni út felől) az iskola oldalában áll meg a busz, a másik irányból (Kuruc utca felől) pedig az élelmiszerbolt mellett van megálló, ahonnan a már említett két gyalogátkelőn keresztül lehet megközelíteni az intézményeket.

Az autóval érkezőknek a Jánosi utcán parkoló öblök állnak rendelkezésükre, hogy járműveikből biztonságosan ki tudjanak szállni a gyermekeik. A biztonságos közlekedés érdekében a Jánosi utcán 30 kilométer/órás forgalomkorlátozás van érvényben, valamint a járművezetők figyelmét táblák hívják fel a gyalogosforgalomra.

A Jánosi utca ezen szakaszán évek óta nem volt közlekedési baleset a gyalogos közlekedés miatt. 

2019 tavaszán vezetői döntés született arról, hogy megépül a gyalogátkelő ebben csomópontban,, amelynek tervezése jelenleg zajlik, a jövő évben pedig indul a kivitelezés. A Csapókerti Általános Iskola előtt pedig két új parkolóhelyet létesített a debreceni önkormányzat, segítve a szülőket és a gyermekeket.

Papp László, Debrecen polgármestere, és a pártszövetség polgármesterjelöltje a hétvégi Csapókerti Szomszédsági Napon jelentette be, hogy a helyi közösségi ház várhatóan jövőre kívül-belül megújul.

Fotó: Budácsik Lajos