Hivatali

Helyi hírek

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa 2019.09.16-án 9 órától a
következő ügyet tárgyalja

.

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2019 márciusában Sz. Sz.
vádlottat hivatali visszaélés bűntette és zsarolás bűntettének kísérlete miatt 1 év
3 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre
felfüggesztette. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért, illetve
enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint 2017
szeptemberében Újfehértón egy gazdaboltban egy férfi vásárolni akart egy olyan
termékből, amit két héttel korábban még alacsonyabb áron árusítottak. Ezen
felháborodva telefonon tájékoztatta a vádlottat az árváltozásról. A vádlott az
üzletben indulatosan számon kérte az üzletvezetőn, hogy miért nem a korábbi
áron lehet megvásárolni a terméket. A rajta lévő egyenruhára mutatva közölte,
hogy komoly következményei lesznek, kárt tud okozni az üzletnek, amennyiben
nem a régi áron adják el a hosszúpántokat. Mivel az üzletvezető nem adta
olcsóbban az árut, a vádlott még megfenyegette, hogy ráküldi a NAV-ot. A
vádlott elismerte felelősségét. Nyilvános ülés.