Nem lesz debreceni képviselőjelölt a Duna-parti cipőkbe köpködő jobbikos Kulcsár Gergely

Helyi hírek

Mégsem indul önkormányzati képviselőnek Debrecenben Kulcsár Gergely jobbikos politikus. A Momentum és Fekete-Győr András kedd délután elnézést kért, amiért csalódást okoztak egy olyan ember támogatásával, aki “szégyenteli módon viselkedett”.

Visszahívták, így nem indul sem a Jobbik, de főképpen nem a Momentum–LMP–Jobbik színeiben Kulcsár Gergely Debrecenben. Kulcsár Facebook-oldalán a visszalépését saját döntéseként jelentette be, amelyet annak ellenére hozott meg, hogy már összegyűjtötte a megfelelő számú ajánló aláírást a választókörzetében.

A Momentum közleményében azt írta: egyeztettek a Jobbikkal és úgy döntöttek felkérik, hogy lépjen vissza.

Kulcsár Facebook-oldalán a visszalépését saját döntéseként jelentette be, egyben közölte: továbbra is hisz a három párt összefogásának erejében.

Visszalépek a képviselőjelöltségtől

A mai nap úgy döntöttem, hogy visszalépek a debreceni egyéni képviselőjelölti indulástól, annak ellenére, hogy összegyűjtöttem az indulásomhoz szükséges ajánlásokat. Döntésemet egyeztettem a Jobbik és a Momentum országos vezetésével is. Elhatározásom oka, hogy hiszek a Jobbik-Momentum-LMP összefogás erejében és sikerében Debrecenben és nem szeretném, hogy a személyem elleni támadások rontanák a pártszövetség választási esélyeit. A Jobbik-Momentum-LMP debreceni választási szövetségét és jelöltjeit továbbra is minden erőmmel segíteni és támogatni fogom. A körzetemben, Józsán új képviselőjelöltet fogunk állítani

– írta kedd délelőtt Kulcsár Gergely saját Facebook oldalán.

Kulcsár volt az, aki beleköpött a holokauszt áldozatainak emléket állító Duna-parti cipők egyikébe.

A Momentum Kulcsár Gergely facebookos bejelentése után közölte:

A Momentum elnöksége a tegnapi nap folyamán egyeztetett a Jobbikkal, amelynek során az a döntés született, hogy Kulcsár Gergelyt felkérik a debreceni egyéni képviselőjelöltségtől való visszalépésre, amelyet az érintett elfogadott és be is jelentette nyilvánosan a visszalépését.

A Momentum szerint a korábbi szélsőséges politikájával szakító, szélsőséges politikusaitól megszabadult Jobbiknak is helye van abban az együttműködésben, aminek célja a NER leváltása.

Úgy gondoljuk viszont, hogy Kulcsár Gergely korábbi kijelentései teljes mértékben vállalhatatlanok, ilyen megnyilvánulásoknak nincs helye a magyar közéletben. A Momentumban a jövőre nézve is zéró toleranciát hirdetünk: ha bármelyik ellenzéki párt bármelyik jelöltje a legkisebb jelét mutatja a szélsőjobboldali eszméknek, mi elhatárolódunk tőle.

Majd szintén Facebook oldalán a Momentum kedd délután elnézést kért, és azt írta

Elnézést kérünk tőletek, amiért csalódást okoztunk egy olyan ember támogatásával, aki szégyenteli módon viselkedett.

Fontos, hogy elismerjük, ha hibáztunk. Ez is hozzátartozik a politikai kultúraváltáshoz.