Olyan show-val készül a debreceni állatkert, amit egy évben csak egyszer láthatunk

Helyi hírek

Az idén nyolcadik alkalommal rendezik meg az Állatkertek Éjszakáját a debreceni állatkertben. Ebben az évben minden eddiginél gazdagabb és látványosabb programkavalkáddal várják a nagyközönséget.
Údonság idén, hogy a Hortobágyi Nemzeti Parkkal összefogva az állatkertek éjszakáján résztvevő vendégek a jegyükkel a rendezvényt követő hétvégén

20% kedvezménnyel látogathatják meg Hortobágyi Vadasparkot is és vehetik igénybe a kisvasutat.

Ahogy azt a debreceni állatkerttől az Állatkertek Éjszakán már megszokhattuk, ebben az évben is egy új állattartó helyet lepleznek le. Az est egyik szenzációjaként a Pálmaházban bemutatásra kerül az állatkert legújabb lakója, így aki ellátogat a cívisváros állatkertjébe, saját szemével láthatja a világ egyik legritkább állatkerti varánuszát is.

Ezen a különleges estén olyan élmények várják az érdeklődőket, amelyeket egy évben csak egyszer lehet átélni, hiszen az éj leple alatt közelebb kerülhetünk az állatkert lakóihoz és feltárulkoznak az éjszaka titkai, a kert titokzatos élete. A látogatók az este különleges varázsában szakvezetéssel leshetnek be a kulisszák mögé.

Az állatgondozók egész este több helyszínen mesélnek a legkülönlegesebb állatokról és állati történetekről, valamint testközelből találkozhatunk az állatkert nemrég született és kézből nevelt bébi sztárjaival, így többek között Daahirral, az ifjonc zsiráffal – akiről az este jégszobor is készül – vagy Simonnal, az újszülött mosómedvével, de azt is megtudhatjuk, hogy hogyan mos fogat a víziló.

A ragadozók vadon hangulatát megidéző vacsorája keretében az est sztárja a tigris család, ahol az immáron két évessé cseperedő, fiatal tigris lányok esti portyáját követhetik végig az érdeklődők. A tigrisek mellett az ázsiai hím oroszlánok is elfogyasztják műsoros vacsorájukat, de az állatkert észak-kínai leopárdja is megmutatja, hogyan száll versenybe a finom falatokért. Sőt, utolsó nyáresti sétájukra indulnak a pingvinek is.

A látogatók az orrunkra és tapintásunkra hagyatkozva tesztelhetik érzékszerveiket az illatkert óránkénti illat-túráján, míg a merészebb látogatók a Pálmaházban Bátorságpróbán bizonyíthatják rátermettségüket, hogy félelmüket legyőzve megismerjék és megkedveljék az addig talán nem szeretett állatokat is.

A fényfestéssel megvilágított Afrika-röpde fényárban úszó vízesésével különleges éjszakai látványt ígér.
Különleges szolgáltatásként a vidámpark is üzemel, így a varázsszalagot váltó vendégek korlátlanul használhatják az összes játékgépet! Az elvarázsolt kastélyban az állatkertben valaha élt különleges állatok különböző relikviáit és az éjszaka különös hangjait ismerhetik meg a látogatók. A vidámparki dombtetőn pedig az állatokról mesélnek a csillagok.

A kézműves sátorban világító arcfestést, állatokkal kapcsolatos ékszereket és egyéb emléktárgyakat készíthetnek a kilátogató családok tagjai.

Az Országos Vérellátó Szolgálat segítségével véradásra is lesz lehetőség és így egy nemes célt is szolgálhatnak a vendégek.

A lampionokkal fáklyafényben úszó varázslatos hangulat garantált, hiszen lesz még; jégszobrász bemutató, gólyalábasok, lángidomárok és tűztáncosok, akrobaták, LED show, hastáncosok és megannyi élmény!

A belépők 1.600 Ft/fő kedvezményes áron kaphatók, a korlátlan vidámparki játékgépek használatára is jogosító Varázskarszalag pedig 3.200 Ft/fő áron. Jegyek megvásárolhatók elővételben online: bit.ly/AEJ2019 és a pénztárakban vagy a helyszínen 23:00-ig.

További információk a +36 52/310-065 telefonszámon, valamint a www.zoodebrecen.hu honlapon.

Írisz Ingatlanok

Debrecen, Bethlen utca

45 m2-es lakás kiadó
100 000 Ft

Debrecen, Petőfi tér

45 m2-es lakás kiadó
110 000 Ft

Debrecen, Hatvani István utca

lakás kiadó
50 000 Ft

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.