21-én még egyszer táncra perdült Debrecen – fotók

Helyi hírek

Ötvenedik alkalommal rendezte meg idén a Debreceni Virágkarnevált a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. Az augusztus 14-én megkezdődött és 21-én befejeződött virágkarneváli hét több mint 100 eseményén vehetettek részt az érdeklődők és becslések szerint összességében 200 ezer néző volt kíváncsi Debrecen városának legnagyobb kulturális eseményére. Az augusztus 20-i karnevál közvetítését a közmédia internetes, illetve az M5 és a Duna World televíziós csatornákon is kiemelt érdeklődés kísérte.

“Virágörökség” volt a mottója  az 50. Debreceni Virágkarneválnak, amely Debrecen legnagyobb kulturális és összművészeti rendezvénye. Először 1966 augusztusában tartották meg ezt a színpompás programsorozatot, amely mára Európa egyik legnagyobb virágshow-ja lett. A jubileum alkalmából a programsorozat több rekordot is megdöntött. A karneválok történetében a legtöbb, 18 virágkocsi színesítette az augusztus 20-i felvonulást és a virágkompozíciók elkészítéséhez rekordszámban, egymillió szál friss dáliát használtak fel.

Az idei karnevál első kompozícióját, a Szent László ereklyéjét kísérő kocsit már májusban elkészítették. A guruló kereszténység-szimbólum Somogyvár, Debrecen, Nagyvárad útvonalon 900 kilométeres zarándokút során érkezett meg Ferenc pápa látogatásának tiszteletére, május 31-én érkezett meg Csíkszeredába. A Szent Korona virágkocsi már tíz éve, hogy folyamatosan járja az országot. A 40. Debreceni Virágkarnevál óta vált hagyománnyá, hogy magyarországi és határon túli városok fogadják ezt a virágkocsit: a Szent Korona tiszteletét tette eddig Budapest, Balatonfüred, Eger, Pécs, Nagyvárad, Cegléd, Kecskemét, Székesfehérvár, Gyula, Tiszafüred városában, a Hortobágyi Lovasnapokon, idén Csíkszeredában és augusztus 25-én még Hajdúdorogra is ellátogat.

Négy olyan alkotás is készült, amely a több évtizedes virágzó testvérvárosi, vagy testvérmegyei együttműködésekről szólt. A határokon átívelő kulturális kapcsolatait jelenítette meg Debrecen városa, amikor közösen indított egy-egy virágkocsit a japán Tojamával, az Észak-Rajna-Vesztfáliában található Paderbornnal, Nagyváraddal és Bihar megyével. Arra sem volt még precedens, hogy multinacionális cég ilyen nagy számban virágkocsival vegyen részt a karneválon, így tett az AKSD, a Continental, a Diehl Aviation, az E.ON, a Krones, a Schaeffler, a TEVA és a thyssenkrupp. De ehhez az imponáló világhoz illeszkedett a Fórum Debrecen vagy a Debreceni Szakképzési Centrum virágkompozíciója is. 

Az elmúlt fél évszázad hangulatát is megidéző karnevált nemcsak a virágkocsik, hanem a művészeti csoportok is színesítették. Debrecenben három kontinens 17 országából összesen 27 művészeti csoport lépett fel, mintegy 2000 közreműködővel. A világ minden tájáról érkeztek, összesen 17 külföldi együttes szerepelt, Japántól kezdve Kolumbián keresztül Itáliáig bezárólag.

Több évtizedes hagyomány, hogy közismert művészek, sportolók, közéleti személyiségek kapnak meghívást a debreceni virágkarneválra. Idén 17 “tiszteletbeli” nagykövete volt a virágkarneválnak, többek között Esztány Zsolt fafaragó népi iparművésszel, feleségével és hét gyermekével. 

A virágkarneváli menet egyik legüdébb színfoltja a 2009 óta megrendezett virágdíszes kerékpáros felvonulás, amelyen csúcsot döntve, idén több mint 1000 biciklis vett részt. Hasonlóan nagy sikert aratott augusztus 18-án a Fények Éjszakái innovatív programja a Night Ride, amikor ledfüzérekkel és lámpákkal kivilágított debreceni biciklisek tekertek végig a városon. 

Idén a Limelight Projection Mapping csapata a Debreceni Egyetem homlokzatát “mozgatta” meg egy monumentális épületvetítés mellett, több tízezer érdeklődő előtt. Újdonságként pedig egy különleges fényművészeti tárlatot – Rescape – Another Nature – is elhoztak a Nagyerdőbe: közeledésre reagáló liliomok, lélegző növények, a harmonikus együttélést hangsúlyozó Medveállatka és az ember jelenlétére megnyugvó Fénylugas fogadták a látogatókat a Békás-tó partján.

Először rendezték meg és rögtön nagy sikert aratatott a Kossuth téren és a belvárosban a Klasszikusok Éjszakája koncertsorozatot, vagy a Baltazár Dezső téren a Fiesta Cubana salsa-est. Több hagyományos műsor is megújult, látványosságban és tartalomban egyaránt. Nézőcsúcsot döntött a Galiba Gyermekfesztivál és a 8. Cseh Sörkert is.

Most először elkészítették Debrecen Kenyerét Szabadfi Szabolcs az ország pékje közreműködésével és kiválasztotta a közönség, hogy melyik fagylaltozó által készített fagylalt legyen Debrecen fagyija. A legtöbb szavazatot a 2019-ben a a Centrum Fagyizó Balmazújváros régimódi vajkaramella pityókás körteszósszal fagylaltja kapta. 

Az 50. Debreceni Virágkarnevál iránti óriási érdeklődés nemcsak a karneváli menetnél, hanem a 6. Karneváléjen is megnyilvánult, ugyanis teltházas stadion előtt rendezte meg a Főnix Rendezvényszervező közkedvelt produkcióját. A Nagyerdei Stadionban 20 ezer néző előtt Lévai Balázs, producer és kreatív csapata rendezésében mutatta be Magyarország legnagyobb arénashow műsorát, “Ahogy eddig nem láttad” címmel.

Ráadásként, augusztus 21-én este “Táncol a város” címmel karneváli felvonulást tartottak a belvárosban, ahol a hazai és külföldi művészeti csoportok sok ezer érdeklődő előtt még egyszer karneváli hangulatot varázsoltak az 50. Debreceni Virágkarnevál tiszteletére. Hat virágkocsi pedig a Régi Városháza előtt még megtekinthető.

Fotók: Trilite Stúdió és C. Kiss Ilona

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.