20 ezren látták a helyszínen a debreceni Karneváléj műsorát – fotók

Helyi hírek

20 ezer néző előtt tartották meg az 50. Debreceni Virágkarnevál arénashow műsorát, a Karneváléjt.
Az 50. Debreceni Virágkarnevál iránti óriási érdeklődés nemcsak a délelőtti karneváli menetnél, hanem a 6. Karneváléjen is jól látható volt, ugyanis teltházas stadion előtt rendezte meg a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. augusztus 20-án este közkedvelt arénashow műsorát.

A Nagyerdei Stadionban 20 ezer néző előtt Lévai Balázs, televíziós személyiség, producer és kreatív csapata mutatta be Magyarország legnagyobb arénashow műsorát, "Ahogy eddig nem láttad" címmel.

A jó hangulatot először a Debreceni Majorette Együttes műsora, majd a 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál 10. helyezést elért magyar indulója, ByeAlex, és együttese, a Slepp minikoncertje alapozta meg.

Papp László Debrecen polgármestere ünnepi köszöntőjében elmondta, hogy ebben a csodálatos, virágos  felvonulásban minden benne van, amit a debreceniek fontosnak tartanak: a magyar államiság iránti mély tisztelet, a hit és az elkötelezettség a nemzet, a város iránt, de nemzetközi jellege miatt benne van a többi nemzet iránti tisztelet és elfogadás is. Büszke arra – hangsúlyozta a városvezető – hogy ezzel a rendezvénnyel már 50. alkalommal
ajándékozhatja Debrecen a Kárpát-medencei magyarságot, megadva és erősítve a magyarság összetartozásának élményét. Külön megköszönte annak a sok ezer embernek, kicsiknek és nagyoknak az áldozatos munkáját, akik hónapok óta készültek a virágkarneváli programsorozatra, amely Debrecen legfontosabb és legnagyobb ünnepe.

Együtt vagyunk, Debrecen – zárta ünnepi köszöntőjét Papp László.

A köszöntők után 2000 külföldi és hazai táncos kíséretében a legnagyobb hazai sztárok léptek fel a játéktéren. Közreműködött ByeAlex és a Slepp, Czutor Zoltán, Dánielfy Gergő, Eke Angéla, Falusi Mariann, Hajdú Steve, Jantyik Zsolt, Karaván Família, Lovasi András, Nagy Bogi, Nagy Ervin, Pál Dénes, Papp Szabi, Sárik Péter, Szekeres András, Szente Vajk, Trokán Nóra, Vásáry André és a Z-Drums.

Az esti látványos program megálmodói Lévai Balázs producer mellett, Dicső Dániel rendező, Czutor Zoltán zenei rendező, Soós Károly látványtervező, illetve a Debreceni Virágkarnevál munkatársai voltak.

Fotó: C. Kiss Ilona