Egy húszéves lány belovagolta Debrecent a Nemzeti Vágta döntőjébe

Helyi hírek

Az 53. Hortobágyi Lovasnapok keretében – amely 2019. július 12. és 14. között zajlott – immár harmadszor rendezték meg a Nemzeti Vágta egyik vidéki előfutamát a mátai pályán. A megmérettetésen Debrecen képviseletében a húszéves Jeles Eszter indult a Chi Lo Sa Chimera nevű lóval.

A nyíregyházi lány négy éves kora óta lovagol. A Nemzeti Vágtán először tavaly indult – akkor a Balogh Béla elnökletével működő Hernádkak-Belegrád Fejlesztéséért Alapítvány tulajdonában lévő Suttogó Galileo nevű lóval –, s az előkelő, 4. helyen végzett. Idén Debrecen színeiben, szintén az alapítvány kisbéri félvér Chi Lo Sa Chimera nevű lovával indult a hortobágyi előfutamon.

Debrecen és Hortobágy közösen szervezték meg az 53. Hortobágyi Lovasnapokat, melynek keretében zajlott a Nemzeti Vágta vidéki előfutama is. Tekintettel arra, hogy Debrecen társszervezője volt a rendezvénynek, a szervező jogán fenntartott kártya birtokában Jeles Eszter is bekerülhetett a Nemzeti Vágta döntőjébe.

Debrecen már az első – 2008-ban rendezett – Nemzeti Vágtán is részt vett. A várost akkor Kispajtás nevű lovával Ordasi József képviselte, aki az összesen 96 induló közül az igen előkelő 5. helyet szerezte meg. 2009-ben szintén Ordasi József – akkor a Napfény nevet viselő telivérrel – 90 induló között lett a hatodik.

2017-ben a város újra benevezett a versengésbe, s Hajdú László és lova végül a Nemzeti Vágta fináléjában Budapesten, a Hősök terén az ötödik helyet szerezte meg. 2018-ban ennek sajnos nem lett folytatása.

A döntő október 19-20-án lesz Budapesten.