Gőzerővel zajlanak az országos bírósági sportnapok előkészületei

Helyi hírek

A Debreceni Törvényszék díszterme adott otthont 2019. május 29-én a VIII. Országos Bírósági Sportnapok szervezőinek, akiket dr. Kahler Ilona Márta köszöntött. A törvényszék elnöke elmondta, hogy nagy várakozással tekint a Miskolcon, 2019. július 12-14. között megrendezendő sportnapokra, amelyen reményei szerint sok bírósági dolgozó fog részt venni akár versenyzőként, akár szurkolóként. A megbeszélésnek – amelyen a Miskolci, a Balassagyarmati, az Egri és a Debreceni Törvényszék, illetve a Debreceni Ítélőtábla munkatársai vettek részt – a szervezők egyeztették a rendelkezésre álló létszámadatokat, a versenyszámok lebonyolításával kapcsolatos teendőket, továbbá más aktuális feladatokat és határidőket.

Dr. Berecz Pétert, a Miskolci Törvényszék bírája, a sportnap szervezésére létrejött munkacsoport elnöke kiemelte: a szervezők fontosnak tartják, hogy minden zökkenőmentes legyen, a versenyek mellett pedig a résztvevők olyan élményekkel is gazdagodjanak, amelyre jó lesz visszagondolni.

A Debreceni Törvényszék 24 dolgozója fog indulni a különböző versenyszámokban, mint például a kispályás labdarúgás, extrémfutás vagy a tenisz, továbbá már több kolléga is jelezte, hogy szurkolóként elkíséri a csapatot a Miskolci Egyetem campusára, ahol együtt biztathatják a csapatot a minél jobb eredmény elérése érdekében!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.