Hajóbaleset Budapesten: három ember meghalt, 16 eltűnt a Dunában

Helyi hírek Ország

Az Országos Mentőszolgálat az MTI-nek annyit erősített meg, hogy a balesetnek van halálos áldozata, és több megyéből érkeztek mentőegységek.

felborultmentesmihadak

A Hableány elnevezésű sétahajón 32, főleg távol-keleti turista utazott és a kéttagú legénység – közölte a hajó tulajdonosa, a Panorama Deck Kft az MTI-vel.

Tizennégy ember épségben van, egyet újra kellett éleszteni, 16 emberről egyelőre nem tudni. A mentést kiterjesztették a Duna teljes, Budapest alatti magyarországi szakaszára – jelentette az M1 tudósítója, aki elmondta azt is, hogy a helyszínen van Pintér Sándor belügyminiszter.

A mentőszolgálat ügyeletese annyit közölt, hogy “14 egységgel” vannak a helyszínen.

Az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. megbízásából Tóth Mihály szóvivő az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta:

22 óra előtt a Panorama Deck Kft. Hableány elnevezésű sétahajója eddig ismeretlen okok miatt felborult és elsüllyedt a Duna budapesti szakaszán az Országháznál. A városnéző hajójárat fedélzetén a legénységgel együtt összesen 34-en utaztak, főleg távol-keleti turisták. A mentés nagy erőkkel tart, az erős sodrású, magas vízállású Dunán, amelyet az eső és a sötétség nehezít.

A Panorama Deck Kft. “minden erőforrást mozgósít az emberéletek védelmében”. A baleset okainak feltárásában a vállalat a hatóságokkal mindenben együttműködik – tették hozzá.

A Hableány hajó 60 ember befogadására képes, 27 méter hosszú, 150 lóerős motorral felszerelt, rendszeresen karbantartott járműve a Panoráma Deck flottájának 2003-óta – írták.

Budapest, 2019. május 29.
Korábbi felvétel a Hableány rendezvényhajóról. A hajó a Parlament közelében felborult 2019. május 29-én este. Az MTI úgy tudja, utasok is voltak a hajón. Néhány embert már kiemeltek, többeket keresnek.
MTI/Mihádák Zoltán

Az M1-nek Szatmári Zsolt, az Érdi Nemzetközi Katasztrófavédelmi szakbúvároktató azt mondta:

jelenleg minden akadályozza a mentést, az időjárás, a víz hőmérséklete és a Duna gyors folyása.

Az M1 tudósítója arról számolt be, hogy északi irányban a Margit hídig, déli irányban a Petőfi híd alatt is látni lehet a villogó fényeket, hatalmas reflektorokkal világítják meg a vizet.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivje azt mondta az MTI-tudósítójának, hogy több sérültet látnak el.

A rendőrség honlapjára feltett közlemény szerint felborult hajó miatt tart a mentés a Duna fővárosi szakaszán, a Margit hídtól a folyó déli irányába.

Azt írták, a Budapesi Rendőr-főkapitányság ügyeletére 21 óra 15 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy hajó felborult a Dunán, a Kossuth tér magasságában. A rendőrség, a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat munkatársai haladéktalanul megkezdték a mentést. A baleset miatt a rendőrség a Margit híd és az Erzsébet híd között hajózási zárlatot rendelt el.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.