Ismerősétől lopott a hajdúböszörményi férfi

Helyi hírek

A Debreceni Járási Ügyészség lopás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki egy nő ismerősének lakásába behatolt és onnan nagy összegű készpénzt és értéktárgyakat lopott.

2017. november 4-én érkezett Debrecenbe a sértett külföldről, majd a vádlottal együtt a bérelt lakásába ment. Az azt követő napokban a vádlott többször aludt a sértettnél, azonban a lakáshoz kulccsal nem rendelkezett.

2017. november 11-én a délutáni órákban a sértett eltávozott a lakásból és oda majd csak másnap tért vissza. A vádlott a sértett távollétét kihasználva lopási szándékkal megjelent a lakásnál, a bejárati ajtó hengerzárját eltörte és oda bement. A lakásban értéktárgyak után kutatott, majd 500 svájci frankot, több márkás karórát, napszemüveget, ékszert, ruhaneműt és 2 bőröndöt lopott el és ezáltal több mint 800.000 Ft kárt okozott a sértettnek. A hajdúböszörményi férfi a lakásból ellopta a sértett barátjának karóráját is, amellyel 12.000 Ft kárt okozott.

A nyomozó hatóság az eljárás során lefoglalt egy nyakláncot, egy gyöngyökkel kirakott hajgumit és egy karkötőt, azonban a lopási kár túlnyomó része jelenleg is fennáll.

A Debreceni Járási Ügyészség a vádlott ellen nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A vádiratban halmazati büntetésként börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta, továbbá indítványt tett arra, hogy a sértett által előterjesztett polgári jogi igényt a járásbíróság érdemben bírálja el, annak adjon helyt.

A Debreceni Járási Ügyészség a vádiratban ún. mértékes indítványt is tett, miszerint ha a vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróság őt 2 év börtönbüntetésre ítélje és 2 évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától.